Metafizika avagy a logika diadala

                   Azaz a telefon önálló akarata és ezen akarat megtörése pusztán a logika alkalmazásával. Tudvalevő, hogy a telefon csörög, de rendszerint akkor és azért, mert túlságosan eltávolodtunk tőle. Ezt nyilván azért teszi, mert igényli a közelségünk. Tehát, ha eltávolodunk tőle, előbb vagy utóbb csörögni kezd, amit abbahagy akkor, ha egy méterre megközelítettük. Azaz, ha lent hagyom a telefont a földszinten, miközben én feljövök a szobámba, vagy viszont, ha én megyek le, miközben a telefon fent marad, akkor a kis rohadék előbb vagy utóbb hiányolni fog és vadul csörögni kezd. Persze mire felérek (vagy leérek, minden viszonyítás kérdése) abbahagyja - ebből is látszik, hogy a célja a kívánatos közelség, nem pedig az, hogy valami ténylegesen történjen is rajta keresztül. Tehát - a következtetés világos és levonható - a telefon magunknál tartása hosszú távon megszünteti a hosszas csengést. Bárcsak minden ennyire egyszerű volna!

Azt mondják

Azt mondják alapvetően kétféle ragasztószalag létezik. Az egyik nem akar ragadni, a másik nem akar lejönni. Ha a ragasztást mint funkcionalitást nézzük, akkor persze a második verzió a kedvezőbb. Az ember tekintse véglegesnek azt, amit elkezdett. Ez onnan jutott eszembe, hogy vettem egy olcsó autós telefontartót. Eddig bármilyen olcsót vettem, valahogy mindig rajta maradt az ablakon. Most viszont megtört a jég és nem mondanám, hogy végre, de az eszköz a feltapasztását követő egy percben leveti magát az ablakról, a telefonnal együtt. Az ember épp csak a hangos Juhahúú! kiáltást kell, hogy hozzágondolja és már kész is a Tarzan film, egy fekete, liánon csüngő figuráról, aki a mélybe veti magát a telefonoddal együtt. Így tehát most van egy remekbe szabott eszközöm, ami sok mindenre jó lehet, egy funkciót kivéve. Sajnos én pont abban az egyben venném hasznát - telefont szeretnék tartani vele. Azt hiszem így jártam..

Telefon

A nej bent hagyta a mobilját a cégnél. Most hívott fel a főnöke azért, hogy ne izguljon. Igazán rendes tőle! A szép az egészben az, hogy komolyan az eszembe jutott, hogy mivel ma később megyek haza, felhívom és megmondom neki, hogy tényleg ne izguljon, ha nem találja a készülékét.

Telefon

Azért vannak meglepő dolgok a telefonommal kapcsolatban. Mondjuk az is furcsa, hogy azt mondja, hogy van 700 mega szabad hely szerinte, majd fel akar tenni egy 60 megás programfrissítést, majd közli, hogy nem áll rendelkezésre elegendő tárhely. Szóval ez egy kicsit érthetetlen, hogy a letöltött frissítés méreténél tízszer akkora szabad hely van elméletileg, az mégis kevés. Persze, ha törlök le valamit, akkor rögtön jó lesz minden, de nem lehet állandóan mindent letörölni. Ráadásul a rendszerprogramok frissítéseit is elteszi, amik csökkentik a helyet valahogy. Pedig azt hihetné az ember, hogy az új verzióval felül fogja írni a régit, de bármikor le lehet őket törölni, visszaállítva a gyári állapotot. Ugyanakkor, mivel nincs root jogom a telefonon, így egy csomó haszontalan szemét van ott, amik le sem törölhetőek és a frissítéseik ugyanúgy foglalják a drága helyet. Most azt találtam ki, hogy a nem kellő programok automatikus értesítéseit kikapcsolom, így nem jelzi a frissítést és nem is fog frissülni. Ez nyilvánvaló biztonsági kockázat, amit némileg csökkent az, hogy sosem fogom ezeket a programokat elindítani. Ezekből a már feltett frissítéseket és az egyéb adatokat is mind kitörlöm, ha már a programot törölni nem lehet. Komolyan gondolkodom a rootoláson, aminek ez az előnye meglehetne, hogy legalább a szeméttől meg lehetne szabadulni, ha már ennyire nincsen hely semmire. Pedig látszólag meg van. Feloldhatatlan ellentétnek látszik.

Telefon

A feleségem otthon, a tévé előtt hagyta a telefonját. Gondoltam, hogy felhívom és elmondom neki, de nem vette fel. Csak csörgött, csörgött..

Telefonáló dilemma

Nem tudom jól csináltam-e a dolgot, amikor valakinek, aki állandóan telefonál elmondtam azt, amit valószínűleg ő is tud, mely szerint is, hogy még életemben ennyit telefonáló embert nem láttam! Az, hogy nem láttam, valószínű újdonságként érhette, de az csak feltűnt neki, hogy sokat csinálja. Ha belegondolok a dologba, akkor szinte mást nem is csinál, lassan megérné telefontartót szereltetnie a feje egyik oldalára. Szóval mindig úgy látom, hogy a fülére van szorítva a készülék vagy esetleg eszik. Na jó, enni én is szeretek - meg is látszik rajtam - de a telefonálással hadilábon állok. Az az, amit nem lennék képes megszokni, noha használom a telefonom, csak beszélni ne kelljen rajta. Nem vagyunk egyformák - nagyon nem. Erre eszünk..

Furcsa

Furcsa viselkedést vettem észre a telefonomon. Felhívtam valakit, beszéltem vele, majd ő szólt, hogy keresik és letette a kagylót. Elkezdett beszélni a másik emberrel, miközben nálam nem bomlott le a hívás és tisztán hallottam azt, amit ketten beszélgetnek. Mintha konferenciahívásba kerültünk volna, azzal a különbséggel, hogy ők nem hallottak engem, bárhogy is próbáltam felhívni magamra figyelmet. A hívás csak akkor bomlott le, amikor én bontottam el, addig néprádióként hallottam azt, amit mások kommunikálnak. Nem csak az általam hívott embert, hanem azt is, akivel ő beszélt. Ráadásul nem is szólnék az egészért, ha ez csak egyszer fordult volna elő. A kollégám azt mondja, hogy ő is tapasztal rendszeresen ilyesmit a telefonján. Eddig csak engem került ez az áldás vagy jön a KGB? Mi van itt? Furcsa..

Téves hívás

Olvastam nem rég Hawking véleményét arról, hogy a Higg bozon kutatása csúnyán keresztülhúzhatja az emberiség túlélésre vonatkozó terveit. Néha az az érzésem, hogy értünk nem is lenne olyan nagy kár, mert a Föld már régóta megérett a pusztulásra. Az előbb hívott fel egy nőnemű létforma és a település iparűzési adójával kapcsolatban akart kérdezni, majd amikor megtudta, hogy nem én vagyok az illetékes, akkor lebaltázott azért, amiért ő félretárcsázott. Szerinte nekem be kellett volna mutatkoznom, amikor felvettem a telefont, de nem tudom mennyivel lett volna előrébb, ha tudja a nevemet. Amúgy meg úgy vagyok vele, hogy ha a hívó elsőre bemutatkozik, akkor én is megmondom a nevem, de addig nem. Minek is? A: - Halló, a dunakeszi tanács adóosztályát keresem, iparűzési adóval kapcsolatban szeretnék érdeklődni! - Kezicsókolom, Végh Béla vagyok. - Párbeszédből miért gondolja valaki, hogy ez a plusz információ közelebb juttatja valamihez? Főleg azután, hogy fogalma sem volt arról, hogy milyen számot hívott..

Telefon

Tudom, hogy generációs szakadék meg minden! A kütyükorszak tulajdonképpen a korosztályom után kezdődött, vagy pont mi voltunk azok, akik beszálltunk ebbe a vonatba, hogy aztán az utánunk jövők már ide szülessenek. A mi éránk alatt lett színes a tévé, lettek eszközök, amikkel vissza lehetett nézni a felvett adást és rögzíteni lehetett a hangot, sőt magunkkal is lehetett vinni. Aztán persze ez idő alatt avultak el ezek az eszközök úgy, hogy a gyerekem jószerivel már nem is tudna a létezésükről, ha nem látná ott a nappaliban ezeket, vagy találkozna velük időnként, ha mélyebbre túr valamelyik ritkán kihúzott fiókban. Szóval, Isten látja lelkemet, nem számítok egy gépromboló Ludditának, magam is kütyüpárti vagyok. A számítógép és számítógép tartalmú eszköz penetráció nálunk a legmagasabb a környéken - erre nagy összeget mernék feltenni - szóval nem vagyok zsigeri ellenzője a gépeknek és a használatuknak sem. De amit ez a gyerek csinál, az mégis sok! Tudom, hogy manapság a telefon lett az első számú kommunikációs eszköz és a gyerektársaságok fő rangsorolója is. Ahogy a kutyák megszaglásszák egymás hátsóját, úgy a kölkök is végignézik egymás telefonjait és ebből tudják azt, hogy ki hol áll a menőségi listán. A közösségi élet pedig abból áll, hogy csoportban ülnek valahol és vagy a saját, vagy barátaik telefonjait piszkálják szótlanul. Megfordult a fejemben, hogy táborba nem is engedem el mással, mint egy olyan régi készülékkel, amivel csak telefonálni lehet, hogy próbáljon hagyományos módon érvényesülni. Persze, ha mindenki másképp gondolja, az olyan lenne, mintha lány alsóneműben küldeném be egy fiúöltözőbe..

Telefonnyűg

Mostanság váltottam rendszert. Ami nem azt jelenti, hogy Észak-Koreába költöztem volna (Különben meglehet, hogy nem is lesz szükség hamarosan a költözésre) hanem azt, hogy új telefonom lett, rajta új operációs rendszerrel. Igazából nem volt gondom a régivel sem, azt leszámítva, hogy az érintőképernyő érzékelési felülete elcsúszott balra egy egységnyit és mókás volt rajta gépelni, főleg, ha az ember elfelejtette a tényt, hogy az eredményhez nem az adott gombokat kell megnyomni, hanem mást. Szóval, a lehetőségek, bár léteznek, mégis jobbára egy rendszerre szorítódtak le. Windows ellen oltva vagyok, az Alma meg túl drága nekem (genetikailag legalább félrészben sváb vagyok és egész egyszerűen fizikai fájdalmat okozna annyi pénzt kiadni valamiért, ami csak egy telefon) ezért maradt az Android. Noha az Android tulajdonképpen egy telefonra optimalizált Linux rendszer, az első olyan általam üzemeltetett Linux, amin nem vagyok root. (Tudom, hogy lehet, de akkor ugrik a garancia és alapvetően nem lenne ez fontos egyelőre.) Azzal együtt vannak érthetetlen furcsaságai. Az érthetetlen azért érthetetlen, mert nem értem. Például azt, hogy ma reggelre megváltozott az egyik számhoz tartozó csengőhang beállítás. A szám egy csoport része, ahol a csoportnak is van csengőhang beállítva és az egyénnek is. Eddig az egyénhez beállított hang szerint csörgött (amit jónak is gondolok) de ma elkezdett a csoport hangján csörögni, ráadásul úgy, hogy nem állítottam át rajta semmi olyat, amitől így kellett működnie. Ráadásul kikapcsoltam rajta az automatikus frissítést - szeretem, ha a dolgok a tudomásommal történnek - de tegnapra kiírta, hogy frissített 3 alkalmazást a kérésem nélkül csak azért, mert bekapcsolva hagytam a wifit. Egyszer pedig nem volt hajlandó internetkapcsolatot létesíteni, csak újraindítás után. A tapasztaltabbak azt mondták, hogy - Ja, az Android ilyen. Ettől nem lettem igazán nyugodt, hisz korai Windows érzésem van a dologtól, nem pedig a megbízhatóság nyugalma árad. Lehet, hogy szükségszerű mostantól az, hogy ami újabb, az gagyibb is mint a régi, megszokott dolgok?

Telefon

Már írtam erről a témáról pár gondolatot, hogy a mai világban mennyire teret nyert a telefon, mint a kommunikáció eszköze és a mindennapok leghasznosabbnak érzett része azzal szemben, mikor még az utcában ahol laktunk sem volt vezetékes távbeszélő és mégis felnőttünk valahogy. Tegnap újra eszembe jutott ez, amikor épp moziba mentem a családom után a Westendbe és szinte a bejáratnál tudatosult bennem a felismerés, hogy otthon hagytam a mobilom. Teljesen elesettnek éreztem magam, hiszen a program nagyjából erre az eszközre épült volna, véletlenszerűen egy ekkora helyen megtalálni valakit kész csoda. Eszembe jutott az is, hogy hazamegyek érte - de akkor már nem értem volna vissza, szóval pont szerencsétlen helyen és időben tudatosult bennem a veszteség. Az csak később került elő gondolataim szövevényes útvesztőjéből, hogy húsz évvel ezelőtt ez a gond nem is lett volna gond - nyilván ez nem az a probléma, amit a nagyhatalmaknak egy titkos számítógéptelep sivatagi megépítésével kell orvosolniuk. Nyilván kellett volna B terv, ahogy elég lett volna egy nyilvános telefon az áruház épületén belül. Régebben minden bokorban volt, de mára, mint minden másban, ebben is átestünk a ló másik oldalára. Az egész áruházban nincs egyetlen nyilvános készülék sem, de ha van is, senki nem tud erről semmit, pedig igény talán lenne rá. Persze a Nyugati aluljáróban van, de kevés volt az időm, illetve felmerült bennem a fülkékben alvó hajléktalanok hosszú sorának látványa, úgyhogy arról lemondtam. Különben sem tartom azt jó megoldásnak, hogy ha teszem azt nincs kifli Gödön, akkor menjek át Sződre, mert ott van. Ugyan látszólag jó ötlet, de ettől még nem lesz Gödön kifli. Amúgy meg nagy szerencsém volt, mert megtaláltam a családomat pár logikus dolog átgondolásával. Bár inkább lottószámokat kellene ilyenkor kitalálnom..

Telefon

A gondolatok fonalát az az egyszerű tény indította el, hogy tegnap bent hagytam a munkahelyemen a telefonomat. Általában önkéntelen mozdulat az, hogy az oldalamon függő tartóhoz nyúlok és ellenőrzöm, hogy érzem-e a készülék határozott formáját, de ezúttal ez elmaradt és már olyan távolságban jutott csak eszembe a dolog, ahonnan visszafordulni körülményes lett volna. Természetesen megállt bennem az ütő - mint első reakció. Mi lesz most velem, ha hirtelen történik valami, ha marsi invázió kezdődik, ha pontyok ejtenek túszul az áruházi halaspultnál, kinek és hogyan telefonáljak így, hogy hozzák el a váltságdíjnak szánt több zsák kukoricát? Aztán eszembe jutott az, hogy egész jól felnőttem úgy, hogy hírből sem ismertem a telefont, nem hogy a mobilt, de a vezetékest sem. Nálunk az utcában sem volt senkinek és érzésem szerint teljes életet éltem enélkül is, sőt vígan kirándultam akár Aggtelekre is anélkül, hogy a kommunikáció hiányának az árnya fenyegetően tornyosult volna fölém. Úgyhogy megnyugodva, boldog gondolatokkal megtelve hagytam is a fenébe az egészet. A telefon itt várt rám reggel az asztalon. Neki is jár egy kis szabadság néha. Remélem jól elfoglalta magát nélkülem is..

Macskablog helyett Telefonblog

Be akartam szúrni az új macska képét a blogomba, de a telefonomról megoldhatatlan egy kép e-mailben történő elküldése, így hagyom a fenébe, mert a végén már a guta kerülgetett. A telefon elvi lehetőséget teremt erre, de ez a lehetőség valóban csak elvi. Jelenleg háromszor van benne a kimenő levelek között a kép, de egyszer sem jött még át, mert a kimenő levelek küldése mint lehetőség természetesen nem része a programnak, így nem tudom mi fogja végül elindítani a tényleges processzust. Gondolom, ha majd épp szükség lenne a netre és amúgy jó lassú is lesz, akkor kezdi el, viszont akkor kérdés nélkül. Nem is bánnám ezek után, ha tényleg csődbe menne a Nokia.

Mobilt találni

Szeretek mobiltelefont találni! Szombaton is sikerült egyre ráakadni az egyik kedvenc áruházunk parkolójában hevert az autónk mellett a földön. Női telefon volt, fekete tokban, csillogó strasszokkal kivarrva. Erős parfümillatot árasztott, ami még inkább megerősített abban, hogy csak egy hölgy veszíthette csak el. Mindig a kollégám példája jut ilyenkor az eszembe, aki ezeket a talált telefonokat értékesíti azzal a felkiáltással, hogy 'az ő hibája, minek veszítette el?'. Ez, és a neveltetésem tartja bennem a lelket, hogy ne kelljen az, ami nem az enyém, így ebben az esetben is megpróbáltuk kideríteni azt, hogy kié is a készülék. Szerencsére nem volt kóddal lezárva, így nem kellett bevinnem a rendőrségre, hanem a névjegyzékben személyes bejegyzést kerestem. Az elsőre talált 'Mama' nem vált be, de Marcsi másodjára már felvette és megígérte, hogy értesíti a tulajdonos. A hangján érződött, hogy meg van lepve azért, mert vissza akarom adni a készüléket - úgy látszik, hogy ez lenne a ritkább? - Remélem nem. Megadtam a számomat és nemsokára jelentkezett is a telefon eredeti gazdája. Ugyan közben hazaértünk - így el kellett jönnie hozzánk, de legalább örülhetett annak, hogy végre a kezébe foghatta nemrég elveszített telefonját. Remélem máskor jobban fog rá vigyázni..

Plutty

Eddig azt hittem csak olcsó kabarétréfákban fordulhat elő, hogy valakinek a telefonja a nagy fehér porcelánisten martalékává válik. De ma pont így jártam, és egy lendületes megfordulás után a telefonom koppanását detektálhattam csak. Szerencsére a fajansz még tele volt, és a benne lévő papír némileg akadályozta a készülék elmerülését, de így is, khm. szóval nedves lett egy kicsit. Azóta kiszárítottam, szagtalanítottam, apró darabokra szedtem és kifújtam levegővel, szólal már csak az emlékeimben él az, hogy nem mindig probléma az, ha valami a szarba kerül, lehet az kifejezetten előnyös is..

A mobil

Mitagadás az egyik legjobb találmánya a XX. századnak. A magunkkal cipelhető személyes azonosító eszköz, amivel ellenőrizhető minden percünk, és mi is ellenőrizhetünk másokat. Erre a nők természetesen egyből rájöttek, hogy ez a találmány lehetőséget ad a férjek és a gyerekek távirányítására, olyan ajándék, aminél nagyobbat akkor sem kaphatnának, ha egy hétre magukhoz ragadhatnák a nappaliban a tévé távirányítóját, hogy a hátralévő időben nyálas amerikai filmszínészek lelki kínjaival azonosulhassanak. Itt a remek lehetőség, egy csodatávirányító, csodább mint a tévéújság hátán lévő teleshopos hirdetésekben árult ezernyi - ámde rendkívül jutányos kacat és bóvli, egy fekete doboz, rajta piros gombokkal - A férj és a gyerek felirattal. Utálok telefonálni, noha nekem is lóg az oldalamon ilyen készülék. A tudat nyugtat meg, hogy telefonálhatnék, ha szeretnék - de soha nem szeretnék olyan igazán, csak jó arra gondolni, hogy esetleg mégis, akkor van mivel. De ettől én még ideális alany vagyok a távirányításra. A reggeli percekben, amikor szinte még ki sem hűlt a nej nyoma az előszobában, már csörögni kezd ez az átok, és kapom az időközben aktuálissá váló utasításokat, ezt csináld, azt csináld, ide tegyed azt, ne felejtsd el az, stb. Bármennyire is kedvelem a lehetőséget, ilyenkor szívesen élnék újra a középkorban, amikor nem volt ilyen gond, mert legfeljebb a sűrűn érkező galambokat leves gyanánt tálalja a szakácsnő az asztalra..