Kacsamell

Régi elhatározásom szegem most meg, ami arról szólt, hogy nem fogok a gasztrovilággal foglalkozni, ugyanis vannak erre mindenféle önjelölt megmondóemberek és meg nem értett zsenik vagy művészlelkek. Ráadásul pont ők azok, akik nehezen tűrik az ellenvéleményt is, de erről majd egyszer külön is meg fogok emlékezni, ha már újra visszanyertem az objektivitásom a témával kapcsolatban. Szóval a kacsamell. A nej hazaállított pár kacsamellel és azon elképzeléssel, hogy majd készítsünk belőle ehető ételt. Utánanéztem a témának, illetve voltam már neves honi étteremben is enni, szóval tudom, hogy a gasztrosznobok szerint az ehető étel és szerintem az ehető több ponton eltér egymástól. Lehet, hogy valami nagyon érdekes és újszerű, de ha úgy néz ki a tányéron, mint egy habos zöld turha, akkor én nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ilyet a járdán szoktam látni és nem a tányéromon. Arról nem is szólva, hogy a hús, amit elvágok, nem enged magából véres levet, mert az számomra szinte még élő, így a receptben látott, késznek mondott kacsamell is úgy nézett ki, mint egy olyan kacsaalkatrész, amiért bármelyik pillanatban jelentkezhet a gazdája, hogy mégis inkább kéri vissza. Szóval, némileg kétkedve álltam neki a mell sütésének, de azért igyekeztem követni a receptet. Sikerült a hús bőrös felét a megfelelő módon bevagdalni és egy serpenyőben mindkét oldalát megpirítani. A recept 4-5 percet írt, de láttam a végeredményt, így megszavaztam a hosszabb sütési időt, majd ezután tettem be a sütőbe, negyed órára. A sütési idő leteltével az előírások szerint két percre pihentettem, majd éles késsel ferde szeletekre vágtam. A hús már nem tűnt nyersnek, mégis rózsaszín levet engedett, ami rögtön összerántotta a gyomrom apró galacsinná - lehet, hogy ez lenne a modern konyha titka is? De a családom és később a saját véleményem szerint sem volt rossz, ízre. Nem volt rágós és a bőre kellemesen ropogott, összhatásában kellemes élményt nyújtott az étel, bár Konyhafőnöki mércével mérve biztosan erősen túlkészült volt, hisz nyugodtan és mozdulatlanul ült a köreten. Szóval, némileg meg kell változtatnom azt a fajta elvem, hogy ami készen van, az ne engedjen magából véres levet. De azért remélem nem lesz belőlem ettől egy csapásra gasztoblogger..