2015. november 4., szerda

Mindenről ugyanaz

Van akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Most épp nem egy szaporítószerv, hanem egy történet, amit megírtam már máskor is. Valahol élő szülők kikötötték a gyerekeiknek, hogy minden átlagos napon két két földigilisztát kell felszívniuk az orrukon keresztül, ünnepnapokon csak egyet. A gyerekek most azon lobbiznak, hogy a szombat is ünnepnap lehessen. A történet a maga abszurditásában is arról szól, hogy van egy alapvetően hülye, igazságtalan rendszer, de nem akarjuk azt megváltoztatni, eltörölni, újat készíteni, hanem ebben a sz.r rendszerben akarunk némi engedményeket kicsikarni. Olvasom épp, hogy a Balaton parti kereskedők szövetsége szeretne könnyítést a vasárnapi nyitva tartásokat könnyítő rendeleten belül, hogy a tó mellett a nyári szezonban támogassák egy kicsit az idegenforgalmat és a saját boldogulásukat. Most a minisztériummal tárgyalnak a gilisztákról. Szóval nem egyenesítik ki a kaszákat, nem visznek ekét és sót, hogy elpusztítsák, felszánthassák a helyét és bevethessék sóval mint annak idején Karthágó romjait, hanem megegyezni készülnének, engedményt kicsikarva. Most meg épp bizakodnak. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ma munkanap van, szóval tessék csak az a második pár gilisztát is!

Nincsenek megjegyzések: