Eszembe jutott a hülyeségek gyűjtéséről egy Gerald Durrel történet, amikor is, fiatalon Mavrodakisz grófnőhöz ment vendégségbe, aki hosszasan mesélt neki, többek között a férjéről, aki nagy gyűjtő volt. Csak meglátta az ismerős csillanást a szemében, amikor a férj ránézett egy kombájnra. Mondta is neki, hogy elég, nem fogják a házat megtölteni mezőgazdasági gépekkel! Mondjuk fogalmam sincs milyen érzés kombájnt gyűjteni, azt hiszem sosem lesz alkalmam ezt kipróbálni, hisz ahhoz meg kellene örökölnöm pár jóállapotú repülőgéphangárt és valami masszív életjáradékot, hogy a mindennapi kombájnjaimhoz hozzá tudhassak jutni. De azért tudom miről van szó! Bennem is létrejöz ez az érzés vagy csak annak a lenyomata, amikor megpillantok valamit. Annak idején a gyűjtés legkisebb késztetése nélkül tettem el a diákkori buszbérleteim, de utólag visszatekintve az már maga volt a gyűjtemény. Ennek köszönhetően megvan az összes helyi buszbérletem, sőt bónusznak pár pesti bkv jegyet is találtam. Utóbbiakat a névértékük ezerszereséért láttam hirdetni a Vaterán, szóval azt hiszem a legjobb befektetés annak idején ez volt. Ki tudja, hogy a bérleteim mennyit érhetnek, mert hasonlót nem is láttam. Persze most adni el darabonként, amikor ez így egy teljes gyűjtemény? Hát nem ettem meszet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése