Olvastam valahol, hogy a gyerekek a nagyanyjuk főzelékét szerették és amikor az anyjuk főzött nekik ugyanolyat, csak a szájukat húzták, mert nem volt benne az, amit a régi ételben annyira szerettek. Rövid nyomozás után derült az ki, hogy a nagymama már vaksi volt és nem tudta rendesen szétkavarni a főzelékben a rántást, így az csomókban megmaradt és az unokák ezeket a sós rántáscsomókat hiányolták annyira az ételből, amit az anya - mivel jól látta, gondosan szétmasszírozott a főzés során. Erről jutott eszembe a saját nagyanyám, aki isteni rácsos tetejű linzert tudott készíteni. Ennek a linzernek a sajátossága volt az, hogy száraz volt, ugyanis a linzert mikor megsütötte, feltette a szekrény tetejére és a látogatókat kínálta meg vele. Majd mivel nem fogyott mind el, amikor már megszáradt, felajánlotta nekünk. Hálás közönsége voltunk és bennem így rögzült, hogy a tökéletes linzernek ilyennek kell lennie - száraznak! Ami másoknak sütési hiba vagy lejárt szavatosság, nekem kellemes gyerekkori emlék. Sajnos, soha többet nem ehetek abból a jó száraz linzerből, pedig de megenném azt újra és újra!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése