Diók

A diók a diófán nőnek. Ez eddig nem titok, legalábbis az emberek többségének. Persze lehetnek olyanok is, aki szerint a dió a zöldségesnél vagy pedig a helyi abc polcairól szerezhető be, az, hogy ténylegesen milyen úton jut el oda, az már nem érdekes. Tulajdonképpen nekik is igazuk van, ahogy nekem is, amikor azt mondom, hogy minél idősebb az ember, annál többször gondolhatja azt, hogy nincs olyan mély kút, ami nagyobb lenne mint az emberi butaság, illetve, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel - aztán persze mégis sikerül valahogy. Szóval ott vannak a diófák, illetve jelen esetben egy, a kertünk nagyjából kétharmadán terebélyesedő fa. Szép kis növény, magunk ültettük, illetve mint magonc kaptuk a szomszédtól, aki gondolta, hogy a legjobb mód a szeméttől való megszabadulásra az, ha elajándékozzuk azt. A fa szépen nőtt eddig, de termést nem hozott. A koronája szép, hokidachi stílusban alakult ki, amivel külön megörvendeztetett, annak ellenére, hogy a nej újabb és újabb ágakat metélne le róla, hogy megbontsa a korona szimmetriáját. Na de csak a testemen keresztül! Szóval eddig szavakkal próbáltunk a lelkére hatni és reménykedtünk, hogy jövőre bizonyára teremni fog! De tavasszal nem tudtam tovább várni, megköpölyöztem a fát. Ahogy ez a körtefánál egyszer bejött, végül itt is sikerrel járt, bár számomra ez a köpölyözés olyan mint a homeopátiás orvoslás, látszólag nincs köze a realitásokhoz, de a gyakorlatban működni látszik. Idén, ha az égiek is úgy akarják, lesz hét szem diónk! Öröm és bódottsáá..