Helye

Hulya, dínom és dánom. Azaz a parkolóhely. Ma mondta a kolléganőm félig iróniával telve, hogy miért nem álltam az ő helyére, mert ma is később jött és tegnap is elálltam az ő parkolóhelyét, azaz a helyet ahova rendszeresen parkolni szokott. Szóval, régebben én is mindig egy helyre álltam és idegesített az, hogyha valaki odaállt, mert magaménak éreztem azt a részt és milyen már az, hogy valaki, akár tud róla, akár nem, elfoglalja! Gonoszkodási célból időnként elállom más parkolóhelyét, ugyanis itt nincsenek fix helyek, de mindenki azt gondolja, hogy vannak. Az emberek szeretik az állandóságot és frusztrálja őket az, ha ezt nem kapják meg. Ezért álltam én is anno a pocsolya közepére, mert oda nem állt be senki. Aztán persze leaszfaltozták a parkolót, elrontva a jó pocsolyás helyemet, elvéve a saját parkolóm. Azóta hazátlan és helyetlen lettem, a saját jól felfogott érdekemben. Ezért nem állok a kolléganőm helyére sem, mert ha én kezdenék a helyére állni, akkor az onnantól az én helyem lenne és akkor az zavarna, ha ő időnként megelőzve engem, odaáll. Így viszont én állhatok időnként más helyére, így óvandó a saját lelki egészségem. A dolog előnye: van parkolóhelyem és meg is tudom magyarázni magamnak mindezt. Hurrá!