A gát

Ha netán  valaki elhatározza, hogy kiássa homokozólapáttal az Asszuáni gátat, azért gondolja meg a dolgot még egyszer. Ilyenkor nem lehet mit tenni, hiszen ha valakinek ez a szíve vágya - tegye. Persze a bölcs ilyenkor közli azt, hogy lelked rajta, ha kedved van a dologhoz, akkor azt csinálsz amit akarsz, én magam nem fognék ehhez a dologhoz. Mire a másik nem felejti el sietve közölni, hogy  nem is kell, majd ő elszórakozik magának a lapáttal és a vödörrel, sőt, kifejezetten jó szórakozás is lesz az néki. Persze a gát az nagy és a munka meg sok vele és biztosan frusztráló az, ha a másik közben valami olyasmit csinál, ami nem annyira gátépítés, hanem valami más. Ilyenkor fel lehet hozni más embereket példának, hogy bezzeg ők, amikor kitalálták, hogy hurkapálcikából marsjárót építenek, akkor az a másik mégiscsak beállt ragasztani és hajtogatni a társa mellé, nem úgy mint egyesek, és különben is a gát sokkal hamarabb elkészülne, ha én lapátolnék, ő pedig a vödröt cipelné, vagy épp fordítva. Szóval a meló, ami eddig púp volt a hátunkra és ezért nem akartuk megtenni, mostantól a mi púpunk is. Akár csak a viccben, eddig csak sánták voltunk, de mostantól púposak is. Egy ilyen helyzetben csak szépek lehetünk, de okosak nem. Főleg előre..