Kifli

Elmentem egy pékhez. Bárhova elmehettem volna, akár baromfi nagykereskedőhöz is, de én most a példa kedvéért épp pékhez mentem el. Mert úri gusztusom épp kiflire vágyott, hova máshova is mehettem volna? Amikor betértem az az üzletbe, kérdeztem a péktől, hogy mennyibe kerülne a kifli? Kedvező árat kért érte, így rögtön kértem is, hogy készítsen el vagy egy tucatot, mert mióta sárkányfiókát etetek, azóta a világ kiflije sem elegendő. Amikor felhívott, hogy elkészült és jöhetek érte, biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy mennyi is az annyi, hogy mégis legyen nálam annyi pénz. (Ilyenkor a legtöbben azt mondják, hogy: - Hát, annyi amennyit megbeszéltünk, nem emlékszik? ) De a pék nem megerősített a megbeszéltekben, hanem mondott egy durvát, másfélszer annyit, amiről szó volt. Magyarázatként azt mondta, hogy az nem is úgy volt, én ugyanis csak a kiflik árát kérdeztem, de azzal neki munkája volt, dagasztani kellett, hajtogatni, sodorni és sütni, ráadásul ott az áram, a gáz és az üzletet is fenn kell tartania valamiből. Nyilván, hülye meg én vagyok. De nem probléma, kifizettem neki a munkáját, de többet oda nem megyek. Szerencsére van még elég pék a városban..

Szegény ember

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember. Nem volt tehetős - ezért is volt szegény. Bár minden viszonylagos, voltak nála rosszabb helyzetben is, de jobban is. Neki nem tellett arra, hogy járja a világot, szép tájakra jusson el, de vágyott rá nagyon. Mindig mondta is, hogy ha majd nyugdíjas lesz, felkerekedik és végiglátogatja ezeket a vidékeket mind! De az élet közbeszólt és a szegény ember nem élte meg a nyugdíját, még jóval a tisztes nap előtt feldobta a pacskert. Így hiába beszélt korábban a meseszép tájakról és arról, hogy mennyire vágyik a látásukra, mindez csak álom maradt. Egy halott ember álma. Mert hát a szegény ember nem csak szegény volt, hanem naiv is. Vagy hülye. Kinek hogy tetszik..

Tanmese

Hosszú leszek - mondta a kígyó, ezért nem mászott át a villamossínen:

Egy edzőterem bejáratánál egy nagyon vékony és egy szép nő képe fogadta a látogatókat a következő felirattal:

Ezen a nyáron mi akarsz lenni, sellő vagy bálna” Egy ismeretlen nő így válaszolt a kérdésre: 

Kedves emberek, a bálnákat folyton körülveszik a barátaik (delfinek, fókák, kíváncsi emberek), szexuálisan aktívak és nagy szeretetben nevelik fel az utódaikat. Rettenetesen jókat szórakoznak a delfinekkel és sok rákot esznek. Egész nap úszkálnak és olyan fantasztikus helyekre is eljutnak, mint Patagónia, a Barents-tenger vagy Polinézia korallzátonyai. Nagyon szép a hangjuk, még cd-ken is szerepelnek. Lenyűgözőek. Sokan szeretik őket, és rengeteg rajongójuk van. 

Sellők nem léteznek. 

Ha léteznének, kettős személyiségük miatt terápiára kellene járniuk: nő vagy hal? Nem lenne szexuális életük, sem gyerekeik. Gyönyörűek lennének, de ugyanakkor magányosak és szomorúak. És mégis ki akar olyan barátnőt, akinek mindig hal szaga van? Kétség kívül inkább bálna lennék. Amikor a média folyton azt sulykolja belénk, hogy csak vékonyan lehetünk szépek, én inkább fagyizom a gyerekeimmel, együtt vacsorázom a férjemmel, együtt eszem, iszom és szórakozom a barátaimmal. Mi nők azért hízunk, mert annyi bölcsességet és tudást gyűjtünk magunkban, hogy az már nem fér el a fejünkben, és ezért kénytelenek vagyunk mindenfelé a testünkben is elraktározni. Nem kövérek vagyunk, hanem remekbe formáltak. Ahányszor az idomaimat látom a tükörben, mindig megállapítom: “Milyen lenyűgöző is vagyok..” 

A facebookon találtam ezt a gyöngyszemet. Mivel véleményszabadság van, természetesen mindenki azt ért rajta amit akar, de magam nem hiszem, ha edzőtermem lenne, akkor kitenném a falra. Sőt, igazából sehova sem, nekem ugyanis ez a mese azt jelenti, hogy tojjuk le a cselekedeteink következményét, helyette inkább magyarázzuk meg azt, hogy miért csináljuk úgy, ahogy tetszik. Azért pár szót a sellők védelmében. Egy érvelésben persze könnyű azt mondani, hogy sellők nincsenek, de ha a az alapkérdést úgy tesszük fel, hogy mi szeretnél lenni, sellő vagy bálna, akkor meglehetősen furcsa azzal érvelni, hogy az egyik opció nem is létezik, tehát nem is választható. De ha azt vesszük, hogy a sellők, mint mitológiai alakok már egy jóideje mégiscsak léteznek és feltételezzük azt, hogy pusztán a létükből következően képesek megoldani a saját boldogulásukat és szaporodásukat, legfeljebb mi azt nem ismerjük. Azt várnánk el tőlünk, hogy úgy tegyenek ahogy mi - holott ők nem emberek, hanem más lények, és  mint más lények, noha félig ember fizimiskájuk van, nem embermódra teszik a dolgukat, hanem máslény módra. Például nem fulladnak bele a tengerbe, hanem vígan élnek és boldogulnak. Ezzel nem szólom le a bálnákat, hisz aki bálnának született az is marad és valószínűleg és a bálna boldog a maga bálnalétében és sosem akarna sellő lenni. Főleg azzal nem, hogy gyúrjon. Persze ha egy dühödt norvég halász megszigonyozza, akkor leolvadhat a bálna ajkáról a mosoly. Szóval szerintem a lényeg az, hogy a sellők legyenek sellők, a bálnák bálnák és ne azért legyünk bálnák mert a sellők nem léteznek, hanem azért mert bálnák szeretnénk lenni. Ha meg sellők lennénk inkább, akkor meg küzdjünk meg a sellőségért - főleg ha nem vagyunk született sellők - de ne beszéljük magunkat le előre, hogy úgysem sikerülne.