2016. október 10., hétfő

Prága

Újra sikerült megnéznünk Prágát. Az utazásról nem írok most, hiszen az külön posztokat érne, akár többet is, annak ellenére, hogy jártam már ott számtalanszor és remélem még megyek is oda. A szállásról szeretnék írni inkább. A ház, amúgy korrekt volt, attól eltekintve, hogy a fürdő a folyosó végén volt, ami csak akkor probléma, ha az embernek ki kell mennie az éjszaka közepén, ahogy ez - főleg a prágai éjszakák után - elő tud fordulni. Amúgy bizonyára a házaknak nincs lelkiismerete és a kő és a tégla nem is tehet semmiről, de engem feszélyezett a dolog, főleg miután elolvastam a ház sarkánál lévő emléktáblát. A házban ugyanis a Gestapo tartott fenn anyaotthont olyan nők számára, akiket, miután megszülték a gyerekeiket, nemes egyszerűséggel koncentrációs táborba küldtek. A gyerekeket pedig új személyazonossággal Németországba vitték, hogy ott igazi németként nevelkedhessenek fel. Ez volt a Lebensborn program és sikerült pont egy ilyen szállást kifognunk. Az emléktábla azoknak a nőknek szólt, akik ott szülték meg a gyerekeiket a Heydrich merényletet követő (lidicei) mészárlás megtorlásaként és haltak hősi halált.  Belegondolva ez elég kényelmetlen érzést okoz, kicsit olyan, mintha az Andrássy út 60-ban töltöttük volna a hosszú hétvégét..

Nincsenek megjegyzések: