Csak mese

Gondoltam arra, hogy megpróbálkozom én is egyszer a mese műfajjal és megpróbálok írni egyet, csak úgy, mindentől elrugaszkodva. Előre szeretném közölni azt, amit Hollywood-i sikerfilmeknél kötelező a film aljára írni, hogy a mesében szereplő történet kitalált, így semmi köze a valósághoz és valóságos személyekhez és aki ezt nem hiszi el, az gyíkká fog változni! Ja, és ez nem is fog elmúlni. Szóval, élt egyszer egy messzi, messzi galaxisban.. Azaz, élt egy távoli vidéken egy varázslócsalád. (Fontos tudni, hogy azért pont ők, mert ez még inkább kihangsúlyozza a történet mesejellegét, ugyanakkor kellően divatos dolog manapság varázslónak lenni. De persze lehetne más család is, de ezek itt pont most varázslók, egytől egyig.) Népes a pereputty, a família egy kietlen vidéken él, egy ódon várkastély rengeteg tornyában és termében, egymáshoz közel, de mégis kellően távol ahhoz, hogy nap mint nap összefussanak. Az egyikük, nem is épp a család feje, tulajdonképp jelentéktelen, ő lesz a főhősünk. Aki a varázsláson kívül némi irodalmi érzékről is tanúbizonyságot tett, így dagályosan csapongó gondolatait a többség és a maga okulására le szokta írni (Valljuk be, vannak bizarrabb hobbik is, például ártatlan szőrös állatok távolból legyilkolása, de ezért sem ró meg senki senkit, csak simán elfogadják, így hősünk sem várt mást a saját ügyében.) és mivel ezt a könyvtárszobában teszi, így a dolog nem titkos, sőt tulajdonképpen nyilvános is. (Nocsak! Aki azt hiszi, hogy ez párhuzam, az téved. Minden rendes mesében előfordulhat az, hogy azonosítunk valakit valamelyik szereplővel, de biztosíthatok mindenkit, hogy ez a mese elején emlegetett véletlen és nem kellemes a plafonon fejjel lefelé legyekre vadászni, főleg, hogy épp véget ér a légyszezon!) Történetei nem szólnak emberekről, még akkor sem, ha meg vannak benne említve, inkább csak jelenségekről, ezért ő, mármint a hősünk, úgy gondolta, hogy a többiek tudnak annyira felnőttek lenni, hogy ezt felfogják, ugyanakkor ha valami bajuk van vele mégis, akkor megkeresik őt egy kis megnyugtatásért. Ugyanakkor, hősünk varázsló, azaz nem hülye, szóval felfogja azt, hogy minden benne élő jószándék ellenére a család egyik fele mószerolja őt a másik felénél az írásai miatt, azért, hogy a saját titkos céljait támogassa meg ezzel. Mint már említettük, hősünk - bármennyire is annak nézik - nem debil idióta - így ezzel az egésszel tisztában van, csak jelen pillanatban a dolog cseppet sem érdekli. Ha lealacsonyodnánk egy pórhoz, akkor ő ezt sokkal világosabban fejezné ki azzal, hogy lesz@rja. Ugyanis - a pór nem tudja -  de hősünk világosan emlékszik Szun Ce tanításaira, az élet hosszú és bőven van elég idő keresztbe tenni egymásnak. Ha valaki egy elefánt memóriájával rendelkezik, akkor mindig emlékezni fog arra, hogy ki cserélte el a reggeli banánját kaktuszra, azaz bőven marad elég ideje törleszteni ezekért. Mert ütni nem akkor kell, amikor a pofont kapjuk, hanem akkor, amikor a legnagyobb fájdalmat okozhatjuk vele. Persze hősünk ettől még frusztrált volt, így kifelé menet a konyhába, még gyorsan felrúgta az előtte szerencsétlenkedő macskát és valamiért ettől sokkal jobban érezte magát. Itt a vége, fuss el vége. Na és mi a tanulsága a mesének? Azt hiszem az, hogy macskának lenni sem mindig fenékig tejfel..