A kutya

Úgy tűnik, az utóbbi időben mindenki velem akarja elüttetni magát. A múltkori biciklis után most egy kutya gondolta úgy, hogy bepróbálkozik velem, így ma reggel Bócsán, kitört az árokból és bevágódott a kocsi elé. Szerencsére nem mentem gyorsan, lakott területen kínosan tartom az ötvenet és amikor megláttam a villanást, bele is álltam a fékbe, de így is nagyot szólt. Mikor elosztott a füst, kiszálltam, de a kutya szerencsére már messze járt, pedig azt hittem, hogy ott maradt. Viszont az autóm szerkezeti integritását megviselte a dolog, az első műanyag elemek gyanúsan lógnak. A fene vitte volna el ezt a kutyát! Mehetek el műanyagoshoz és megint egy halom pénz lesz, ráadásul nem is én voltam a hibás, de a számlát nekem kell állnom..

Eb napok

Ezen gondolkodtam a hétvégén, hogy vajon melyek lehetnek a héten az eb napok és mi közük a kutyákhoz. Talán a hétfő lenne az, vagy a kedd? Magam részéről a hétfőre szavaznék, mert olyankor kutyamód szoktam magam érezni, a kedd már valamivel jobb, hisz lassan de biztosan múlik a hét és egy napon már túl is vagyunk, megvolt az a bizonyos belerázódás a munkába. Aztán eszembe jutott Mátyás király is, mert miért pont ő ne juthatna az ember eszébe, hisz annyi meséje volt már, hogy szinte minden élethelyzetre van hozzá fűződő tanulság. Most épp az 'Eb, aki a kanalát meg nem eszi!' kitétel jutott eszembe, ami azt hivatott bizonyítani, hogy ebnek lenni nem túl jó dolog, ha régen egymást illették vele mindenféle okból. Főleg, ha az illető dolog egy nap, mondjuk a hétfő. Persze ezen az eb napon van valami kedvezmény a kocsmában, gondolom, hogy az ebséget valamennyire ellensúlyozni lehessen. Főleg, ha az ember végre enne valami jót, a sok nép meg inkább focit nézne.

Disznó szerencse!

Azaz fene nagy szerencse. No nem a disznóknak, nekik ugye nincs szerencséjük, hisz válogatott formában étkezünk belőlük és pusztán ez a tény feljogosít bennünket arra, hogy sertésnevelés címén válogatott módon kínozzuk és kegyetlenkedjünk velük, mert nem olyan szerencsések, mint például a kutyák. Ők utóbbiak, az ember legjobb barátainak lettek kikiáltva. Jutott eszembe mindez arról, hogy kutyahús fesztivált tartanak valahol Kínában, ahol ebből az alkalomból több mint tízezer legjobb barát kerül az ünnepi asztalra, a világ kutyás felének hangos tiltakozása mellett. Pedig, ha úgy vesszük, semmi más nem történik velük, csak annyi, ami a malackákkal az év minden egyes napján, de míg utóbbiak a vacsora kategória, az előbbiekkel haverkodunk, tehát megenni őket bűn. Furcsa értékrendű állat az ember..

Tücsök

Anyámnak új kutyája lett. Persze nem általa, mert ha rábíztam volna a dolgot, akkor sosem szerzett volna magának egyet. Így is kisebb bonyodalmak után került el ez eb végre hozzá, ugyanis taktikai hibát követtem el azzal, hogy abbéli örömömben, hogy egy minőségi menhelyes házőrzőt szereztem neki - ezt el is újságoltam, így lett ideje gondolkozni rajta és a félelmei miatt majdnem le is beszélte magát - illetve a menhelyeseket is a dologról. Szerencsére meg tudtam győzni - őt is és a menhelyet is, hogy ne adják oda másnak az ebet, így ma reggel elhozhattam a jószágot, aki a keresztségben tőlünk a Tücsök nevet kapta, ugyanis talán egy tücsökre hasonlít a legkevésbé. Sajnos fényképet nem tudok róla feltenni, mert ő egyelőre csak sportállásban fotózható, energikus de kedves, közepes termetű keverék kankutya. A pedigréje nemes lehet, egy fehér puli, valami nagyobb állat keveréke, de számomra igazolt, hogy birka mindenképpen van a családfában. Bár szerető környezetben van, remélem nem okozunk csalódást egymásnak. Gordon Ramsey-en mondva: Kutyakérdés? Kész!

Szar gondolatok

Még pénteken anyámnál fűnyírás közben jutott eszembe az a világmegváltó gondolat, hogy a jövő nagy nyertese az az ember lesz, aki kitenyészt egy olyan haszonállatfajtát ami kutyaszarból emberi táplálkozásra alkalmas fehérjét állít elő. Az igény és az alapanyag már megvan, csak ki kell fejleszteni az új fajt. A feltalálója holtáig jól élhet belőle, de anyám kertjéből én is milliomos lennék.

Kutya se

Tegnap találkoztam egy kutyával. Teljesen átlagos eb volt, semmi extra, de mégis volt benne valami emberi. Értelmesen nézett, úgyhogy nem hagyhattam ki a kérdést, hogy olvassa-e a blogomat? Nem válaszolt, csak csóvált. Ha bólogatott volna, egészen más lenne a helyzet, de így száz százalékos bizonyosságot nyert az a megállapítás, hogy engem a kutya sem olvas..