Elfogott az emlékezés, hogy annak idején, amikor épp Békásmegyerről bicikliztünk hazafelé és a gyerekülésben a gyermek ült, mennyire jó érzés volt az, amikor ébren volt még, hogy be nem állt a szája, amikor meg elaludt, a kis kezeivel belém karolt. Még mindig érzem a kis kezeit a vesetájékomon. A feje félre volt fittyedve és a biciklis sisakjában úgy nézett ki, mint egy fehér kalapos, kék pettyes gomba. Ugyanakkor meg mostanság, már önálló személyiséggel rendelkezőként könyvet ajánl nekem. Nem olyasmit, amit már én is olvastam, megtalálván a régi köteteket a könyvespolcon, hanem olyat amit ő olvasott el először és ő mondta azt, hogy olvassad el mert jó. Valóban jó és ez legalább annyira kellemes, mint azok a kicsi kezek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése