Az orr

Edmond Rostand után szabadon. Ahogy az író megírta a történetet, a szó egy bizonyos ember orráról szól, aki mindenféle kalandba keveredett és a vég sietve száguldott a drámai befejezés felé és persze semminek nem lett jó vége. Igazából csak analógiaként akartan a dolgot felhozni, de közben jöttem arra rá, hogy tulajdonképpen tök rossz az egész, de addigra belekeveredtem, mint majom a házicérnába. Szóval valami jó példát akartam volna találni arra, hogy ha valaki elmond nekünk valamit és arról mi véleményt formálunk, azzal a véleménnyel - amit persze az illető vázolt fel a tények egyoldalú bemutatásával - jól meg lehet sérteni magát az illetőt, mert a saját szájából elmondva a dolog másképp hat, mintha ugyanezt mástól hallaná. Szóval így belegondolva mégiscsak jó ez a Cyrano-s hasonlat, de nem abban az értelemben, ahogy elsődlegesen a műben szerepel, hanem úgy, hogy ha más állapítja meg azt, hogy az orr nagy, az vért kíván, annak ellenére, hogy tényleg. Ezt ugyanis a vak is látja..