Furcsa család

A család egy olyan közösség, amibe az ember bele szokott csöppenni és nem válogathatja meg a tagjait. Nyilván vannak furcsa rokoni kapcsolatok máshol is, de annyiban büszkék lehetünk a miénkre, hogy tudomásom szerint nem ölte meg senki a másikat, vagy ha mégis, azt nem direkt módon, erőszakkal tette, hanem hosszú és kitartó fáradozással. Szóval a családom furcsa, ha úgy egyben szemlélem az egészet. Némely részei nem beszélnek más részekkel, némelyeknek fontosabb volt valami piszlicsáré, pimfli hülyeségen összeveszni a másikkal, hogy aztán generációkon átívelő haragot tarthasson fenn - így legalább nem kell annyi karácsonyi üdvözlőlapot venni és csak a bélyegeken jelentékeny összegeket spórolhattak meg. Mások csendben beszélnek ki, de vannak akik másokat mószerolnak. A szülők például kényes téma, állandó magyarázkodásokat okoz a családon belül, főleg, ha vannak, akik nem restek kavarni a vállalhatatlant. De ott van például anyám. Tegnap rendesen kiakadtam rajta, ilyenkor veszítem el teljesen a csüggedésem, hiszen idős korára mindenkit sikeresen elmart maga mellől, rajtam kívül senki sem látogatja, én pedig a viselkedése ellenére próbálom őt folyamatosan és mindenben segíteni. Ezt persze úgy hálálja meg, hogy a szememre hányja azt, hogy merek olyan emberekkel jóba lenni, akiket ő már korábban elmart magától és miután végigbeszéltük az estét a nagyszülőkről és a forradalomról, búcsúzóul még egyszer jól belém rúg. Nehogy elfelejthessem már, hogy kivel is van dolgom..