Sokk

Eddig valahogy megúsztam ezt az érzést, vagy ha voltam is ilyenben, talán elfelejtettem milyen is az, amikor az ember sokk hatása alá kerül, de pénteken megtapasztalhattam mindezt. Megszólított egy vadidegen kövér ősz pasinak tűnő ember és szemmel láthatóan felismert engem, miközben én nem tudtam őt hova tenni. Túlontúl jól informált volt ahhoz, hogy ne higgyem el azt, amit mondott, azaz, hogy ő engem jól ismert és aprított is bennünket annak idején. Így aztán nem ugrott be, mert aki akkor hozzám nyúlt volna, mára biztosan elástam volna jó mélyre egy lódögbe varrva, de mivel így sem ugrott be a dolog, végre felfedte magát. Kiderült, hogy a 7-8-os osztályfőnököm állt előttem és ő ennek a hírnek felettébb örült is és azt is felajánlotta, hogy tegezzem, mert őt már fél Deákvár tegezi. Persze az embernek utólag jutnak az eszébe jó ötletek, illetve eddig sem okozott gondot valakit magázva küldeni el a búsba, de mint mondtam súlyos sokkhelyzetben voltam, így se köpni, se nyelni nem tudtam. A nyolcadik év vége volt a suliba a legjobb időszak, mert megszabadulhattam ettől az embertől, illetve tisztán emlékszem arra is, ahogy év végén közölte, hogy kit nem hajlandó magával vinni osztálykirándulásra és  én is rajta voltam a listán, persze minden indoklás nélkül. Igazság szerint akkor már pont nem érdekelt az osztálykirándulás, ugyanis nem volt túl jó osztályunk - amiről fent említett úriember is elég erősen tehet. Tulajdonképp a megalázás volt az egészben a legrosszabb, az, hogy úgy lettem köztörvényes bűnözőként megbélyegezve, hogy semmit nem értettem az egészből. Szóval el lehetett volna őt küldeni melegebb éghajlatra, de nem oldott volna meg semmit, főleg, hogy ő már semmire nem emlékszik.