Lángos

Már azt hittem, hogy lángos nélkül maradok a Balatonon, mígnem eljutott hozzám az információ, hogy a halasnál lehet újra lángost kapni. Azért írom, hogy újra, mert gyerekkoromban ott árulták a lángost. Egy extrém kövér ember volt a lángosos, aki sokak megelégedésére finom lángosokat készített egy ideig, aztán egy darabig egyáltalán nem volt ilyen étel, majd a strandbüfébe szivárgott be és maradt ott sok évig a know-how. Persze semmi sem tart örökké, a tavalyi évben már vegetált a strandbüfé, a lángosuk kifejezetten rossz volt, kívülről égett, belülről sületlen és nyers, aztán idén már el is bontották az egészet, így lángosszempontból azt kell mondanom, hogy nem kár érte. Idén meg itt a régi-új hely, így a sorsdöntő próbára most került hétvégén sor. Nem volt nagy forgalom, de a konyha pörgött, lévén, ahogy számoltam kb 2 ember dolgozhatott odabenn. Egy lány, a pultos mindenes és egy szakács, aki időnként kijött, tette egy kört, majd visszament. Ehhez képest takarítani más senki sem takarított, minden ragadt az olajos, málnaszörpös, hamburgeres mocsoktól. Pont ez az érzés, amit az ember elvár egy ilyen helyen és ha nagyon várja, akkor meg is kapja. A kajára várni kellett, a kiszolgálás úgy történt, hogy kértünk, fizettünk, majd megmondta a lány, hogy miénk a 104-es szám és majd szól. Közben leültünk és jobb híján a tévét néztem. A Győr játszott a Békéscsabával focit, de inkább egymással szórakoztak, mert foci egy darab sem volt. Hányatott élete lehet egy sportközvetítőnek manapság, amikor úgy kell tolmácsolnia a pályán látottakat, mintha ott valami izgalmas történne. Persze nem történt semmi, a meccs nagyjából annyira volt izgalmas, mint egy 200 méterről figyelt kukorica címerezés, de a riporteren nem múlott. Egyszer csak elbődült a lány, hogy 104! - nem is tudom hol fért el ilyen hang benne, illetve mit csinál egy külföldi, ha pont itt éhezik meg. Megkaptuk a lángost, ami külsőre jól nézett ki. Az alapár 400 forint, amire jött rá a fokhagymáért plusz ötven még. Furcsa, hogy nem tehettük mi rá és az is, hogy felszámolták, viszont ötvenért nem spóroltak vele. Ennyire baromi erős lángost még nem ettem. Vastagon borította a fokhagyma, látszott, hogy nem spóroltak vele. A nej hozott egy kanalat és megpróbálta levakarni a lángosról a hagymát, de csak korlátozottan járt eredménnyel. Kértünk egy málnaszőrt is, az borzasztóan, gejl módon édes volt és bár házinak írták, dús vörös habot vetett, eszembe juttatván a régi, kátrányalapú balatoni szörpöket. A lángos közepe ropogott, de valahogy mégis sikerült az egészet szivacsosra itatni olajjal, szóval mindent összevetve nem volt egy kellemes élmény. Ide sem jövünk többet - legalábbis az idén biztosan nem.

Lángoskrízis!

Fusson, ki merre lát! Épp örvendeztem volna azért, mert a kedvenc lángosozóm ebben az évben is kinyitott - mivel egy strandon van, így mindig kétséges a dolog, hogy kinyit-e vagy sem - hiszen itt képesek voltak ehető lángos előállítására. Valljuk be, az ember hihetné azt, hogy kellene lennie valami összefüggésnek aközött, hogy az emberek lángosozót üzemeltetnek és aközött hogy ehető-e valójában a lángos. Szóval valami elvi összefüggés akár lehetne is, de gyakorlatilag viszont nem, vagy ez statisztikailag elhanyagolható. Eddig nem volt igazán nyár, így forgalom sem, de ahogy nyarabb lett, úgy jött elő a helyből az a fajta kereskedelmi mentalitás, amit annak idején a Zimmer Feri c. nagybecsű filmalkotásból, illetve saját tapasztalatból volt módunk ismerni. A tejfölös sajtos lángos már csak a nevében az ami, igaz, a parasztkrumplilevesben sincsen paraszt, ha csak a kiszolgálás módjában nem találjuk meg ezt. A legutóbbi alkalommal sikerült látnom egy tejfölös sajtost, amitől elment a kedvem, de a sima lángossal se jártam jobban. Csodálkoztam, hogy a kitett asztalokon miért van annyi félig megevett lángos - de lehet valami köze ahhoz, amit én kaptam elvitelre. A fokhagymás üveget is rejtik már, nem pacsmagolhatom meg úgy, ahogy szeretném, hanem kérésre, kérdésre tesznek rá valamennyit, de a legnagyobb baj az volt, hogy sületlen volt, határozottan nyers középpel. A gyomorfájás bele volt kódolva az ebédbe - na oda sem megyek többet.

Lángos

Ha lángos, akkor nyár és vízpart. Tudom, hogy árulnak máshol is lángost, de valahogy ez a szó nekem a vízzel, a stranddal gyógyult össze. Máshol meg sem enném, a lángos az igazi strandkaja. Ehhez mérten voltam meglepve attól, hogy a szokásos lángosos idén nem nyitott ki. Megszokhattuk, hogy a szezon első napján nyit és augusztus végéig biztosan nyitva is marad. Kiszolgálás kétfelől, az utcáról és a strandon belülről is, a szellőzőn meg dől kifelé az égett olaj füstje, mintha egy vasútfotós számára megfelelő nagy dízelgép járna odabent. Na ez most nem volt. Sajnáltam, mert a környéken ez volt az első és utolsó olyan árus akinek a portékáját érdemes volt nem csak megvenni, de meg is enni és ez is bezárni látszott. Pedig azok a szépen sült tészták, kerek és kemény, vannak benne ress vékony részek, amik pattogva ropognak, ugyanakkor kellemesen átsült, sehol sem nyers. Mindez 450 forintért, tejföllel és sajttal, ráadásul magam fokhagymázhattam meg a pulton lévő befőttesüvegben ázó ecsettel. Aztán a szezon utolsó hónapjában megtörtént a csoda, kinyitott a bódé, de valami nem volt a régi. Az eddigi lángos szó elé felkerült a kézműves szó, ami rendszerint az eladhatatlant igyekszik szebbé polírozni. Az ár 490 forintra változott, ezért egy vastag, sületlen tésztát kapunk, ami inkább sárga mint őzbarna, nincsenek benne vékony ropogós részek, amit annyira szeretek, a tésztája eltömít és fullasztó. Szóval borzalmas. A tejföl, míg hazavittük túróvá alakult, ha tovább várunk, akkor kimászik a sajt alól és menedékjogot kér. A sajt gumiszerűen megolvadt és műanyagfilmet képezett, ezzel hiúsítva meg a tejföl önállósodási törekvéseit. Szóval egy szóval összefoglalva - borzalmas. Viszont így el lehet mondani, hogy a környék egyetlen jó lángososa is a múlté, az összes zavaró kitüremkedés a középszerűből elsimítva, tök átlagos minden. Átlagosan rossz. Na ide se jövünk többet..

Lángos

Egyszerű és tartalmas étel, minden strandolás elengedhetetlen tartozéka a jó, fokhagymás tejfölös sajtos lángos, ami után jól esik a habzó ser illetve jó lenyalogatni zsírtól fénylő ujjainkat, vagy kéjesen simogatni a pocakunkat a kiadós étkezés után. Hétvégén végre én is hozzájutottam ehhez az idei első élményhez, bár az ára ennek a viszonylag egyszerűen elkészíthető finomságnak majdnem a földhöz vágott. Egy egyszerű, sós, fokhagymás csodáért majdnem háromszáz kemény magyar forintot kértek, gondolom ebből következően egy tejfölös sajtos lángos megvásárlásához már munkáltatói jövedelemigazolás szükséges, illetve két tanú akik igazolják, hogy nem vagyunk BAR listások. Hová jutott a világ..