Szalagavatón voltunk tegnap. Az embert ilyenkor nosztalgia fogja el, a saját hasonló ünnepségére gondol, illetve az is az eszébe jut, hogy az ilyesmi az embernek alapvetően kétszer adatik meg, egyszer a sajátjáéra mehet el, egyszer pedig a gyerekére. Az unoka már erősen kérdéses, azt meg is kell élni. Szóval az avatás, bár hosszú volt - legalább öt órán keresztül tartott. Aranyosak voltak a kölkök, mindent összevetve jópofák a műsorok, szóval nem volt elvesztegetett idő, bár a helyszín hagyott némi kívánni valót maga után, de az összes hasonló hely - azaz az olyan helyek, amik már az én gyerekkoromban is pont ugyanilyenek voltak és azóta sem lettek felújítva - esetén fennáll. Persze az ember még sajgó fenékkel és meghitt közelségben a szomszédaival is végigülte az egészet és miután elmúlt, jutott eszébe az, hogy immár ennek is vége van és milyen vén marha lett annak ellenére, hogy még hasonlóan fiatalnak érzi magát ott legbelül..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése