Munkába

Azon ritka alkalmak egyike, amikor nem egyedül jöttem munkába. Persze, ha úgy vesszük, sosem vagyunk egyedül, hiszen a testünk rendkívül sok organizmusnak teremt munkahelyet és sokan folyamodnak nap mint nap állásért és sokaknak adják is ki az útjukat végérvényesen. Szóval egy állandóan nyüzsgő, élettel teli munkahelyet cipelünk nap mint nap a melóba és vissza. Vagy ha úgy vesszük, az cipel minket - de innentől kezdve az egész túl filozófiai lett és fenének van kedve filozofálgatni akkor, amikor ráadásul még az ebédemet is otthon hagytam, így mindenképpen koplalónapom lesz. Tehát itt van a munkatárs, azaz a társ a munkába járásra speciális esete. Alapvetően egyedül érkezem és úgy is távozom, de ma reggel egy darázs ült a motorháztetőn. Már akkor ott volt, amikor a nejt vittem a vonathoz. Az eszembe jutott, hogy milyen furcsa is lehet neki, hogy a saját dimenziójába bele nem férő dolgok merőben befolyásolják az életét - régebben nem volt jellemző, hogy a fa, vagy az istálló amin ült, odébb szökkenjen pár kilométert, így amikor leszállt pihenni, majd rövid idő múlva újra felemelkedett, nagyjából ugyanott volt, ahol régebben. Gondolom, ha ezt elmondaná a többi darázsnak, csak néznek rá bután és azt kérdezgetnék, hogy melyik virágból szívott be és abból ők is fognak kérni! Mert ki hitte volna el azt, hogy leszállok valahová, hirtelen nagy szél, de kapaszkodom mint az eszetlen és tök ismeretlen helyen térek magamhoz? Teleportálás vagy mi az ördög, esetleg egy féreglyuk? Nem hiszem, hogy meg tudnám neki magyarázni, hogy prózaibb oka van a dolognak. Eszembe jutott az is, hogy amikor emberekkel esnek meg érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, akkor vajon az is ilyesmi lehet? Dimenziónkon kívüli, de amúgy az adott dimenzióban tök hétköznapi dolgok történnek, csak mi képtelenek vagyunk látni? Amikor beálltam a parkolóba, még mindig a motorháztetőn ült. Azért szóltam neki, hogy délután Vácra megyünk - csak a miheztartás végett..