Balatoni vendéglátás

Valahogy minden évben hallani a balatoni vendéglátósok panaszait. Többnyire minden évben ugyanazt, kevés a vendég, kevés a munkaerő, kicsi a forgalom. A hétvégi Balaton megkerülés kapcsán alkalmam volt egy kicsit megkarcolni a felszínt és azt hiszem látom, hogy mi a baj. Ha a vendéglátóegységeket minősíteni kellene, akkor a mérőszámul azt a távolságot venném alapul, amit érdemes megtenni azért, hogy az ember eljusson a kiszemelt helyre, azaz mekkora sugarú körben domináns az adott egység, hol gondolják még úgy, hogy oda érdemes elmenni és nem valahova máshova. Ez a parti vendéglátóhelyek nagy részénél nulla vagy egy nullánál kisebb szám. A legtöbb helyen ráadásul nem is túl kedvesek a vendégekkel, mindamellett, hogy egyfajta mirelit és készétel elkészítőhellyé váltak. A mirelit hasábburgonyát előre kisütik, ott áll a pultban, majd mikor a kedves vendég kér, akkor vesznek belőle egy adaggal, beteszik a mikróba és már kész is van - mindezt természetesen aranyáron. A végeredmény, egy tűzforró, gumiszerű, elég undorító anyag. Vagy például volt szerencsém egy gulyásleveshez, ami ha úgy vesszük, majdnem tisztességes kisipari munka volt, azaz, ízletes és tartalmas - de, mert ugye mindig van ilyen esetben egy de - kemény volt a krumpli és a zöldség, csak az evésnél derült ki, hogy a gulyásleves tulajdonképpen kondásleves - ez sehol nem szerepelt a kiírásban, sőt az ár így sem volt olcsó. Egy tányér levesért 1900 forint szerintem sok, főleg, ha nem is marhából van, ahogy a neve alapján mindenki ezt gondolhatná. Ráadásul felszámoltak két szelet kenyeret is - ez is egy hülye magyar szokás, pedig egy 1900 forintos tányér leves elbírhatna némi kenyeret úgy grátisz is. Szóval lehet itt sírni, mutogatni a csökkenő vendégszámra, minden kiskutyafarkára, de amíg a mutatónem fordul át pozitívba és nem lesz érdemes arra a helyre menni a másik helyett, amíg az üzletek árversenyt rendeznek minőségi és kedvességi verseny helyett, addig sokan fognak még tönkre menni! És meg is érdemlik!