Árulom az autót

Mióta árulom az öreg autóm, jelentős tapasztalatokkal lettem bölcsebb. Ezeknek az öreg autóknak sajátos törzsközönsége van, hogy úgy mondjam, hogy ne sértsek meg vele senkit. A hirdetés feladásakor igyekeztem a kocsi minden hibájáról beszámolni vagy írásban, vagy képpel, szóval nem szerettem volna, ha valaki eljön megnézni és csalódnia kell, mert ezt nem láthatta vagy olvashatta. A nej azt mondja, hogy ez túl jól is sikerült - ebben nyilván vitáink vannak, de nem ez a lényeg. Szóval, az emberek telefonálnak és újra el kell nekik magyarázni mindent, sokszor olyasmit is, amiről fénykép van. Noha a hirdetésbe beleírtam, hogy az ár irányár és alkudni csak a kocsi mellett vagyok hajlandó, mindig felmerül a kérdés, hogy mennyi az a legalacsonyabb összeg, amiért még odaadom? Na erre a kérdésre tilos válaszolni, ugyanis saját példámból is kiderült, ezt az összeget innentől úgy fogják tekinteni mint az irányárat és ez alá fognak ígérni, valamivel. Persze meg szokták kérdezni azt is, hogy 'de akkor mennyi pénzt hozzak magammal?' - erre a nyilvánvalóan jó válasz az, hogy annyit, amennyi a hirdetésben szerepel és jó eséllyel, ha meg tudunk egyezni, még haza is fog vinni belőle. Persze a kocsit még nem tudtam eladni, mert a vevők egy része természetesnek venné azt, hogy látatlanban engedjem el az autó általam vélt árának a negyed részét a telefonban, aztán azt majd helyben egészen biztosan megpróbálják majd lejjebb tornászni. Az eddigi tapasztalatom szerint a legjobb az, ha azt mondjuk, hogy tegyen ő egy ajánlatot és ha komolytalan, akkor nem is kell tovább egymás idejét rabolnunk. Az autót, ha nem adom el, még pár év és megveheti valamelyik múzeum. Legfeljebb festek rá néhány tulipánt..