Szőr

'S a nép, az istenadta nép. Oly boldog rajta, Sire!' - Gyakran jutnak eszembe Arany János örökbecsű sorai. És ha már a szőrnél tartunk, épp a közelmúltban járt a fejemben az - szó szerint és képletesen is, hogy mennyi baj van a szőrökkel. Rendszerint vadul és akaratunk ellenére nőnek bizonyos helyeken, mi pedig egy életen keresztül vagdaljuk, húzgáljuk és egyéb most nem részletezett módon próbálunk megszabadulni tőle. Bár nem ez az erre legmegfelelőbb megoldás, de a múltkorjában le is nyeltem egyet. Nyilván véletlenül, mert direkt nem eszem meg magam, az ugyanis kannibalizmus lenne! De sokáig éreztem, ahogy a torkomban ül és erről az álláspontjáról nem is tudtam lebeszélni, hiába nyeldekeltem mint egy gőte, vagy ittam, illetve ettem, semmi hatása nem volt. Ekkor jutott eszembe az, hogy járhattam volna rosszabbul is, hiszen nem vagyok macska, mert ők nem szappannal mosdanak, hanem apró, hátrahajló tüskés nyelvükkel nyalják magukat, amivel remekül lehet bundát fésülni, viszont ezt a hajkefét nem tisztítja ki senki, így amit főztek meg is kell enniük. Valljuk be, van mit lenyelni - belegondolva abba, amit jóindulatúlag oda szoktak ajándékozni másnak, akik ruházatán megtapad a korábban hordott télikabát vagy alsónadrág anyaga. Nem is tudom, hogy bírnám! Még szerencse, hogy én inkább tusolni szoktam..