Kölök

A kölök hétvégi szalagavatójával kapcsolatban jutottak eszembe ezek a gondolatok. Furcsa, hogy mennyire magának való lett a kamaszodásával! Régen, bárhova letettük, azonnal beleolvadt a társaságba. Rengeteg barátja volt, mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, de mióta kamaszodik, teljesen ellentétes viselkedésű lett! Már nem keresi az emberek társaságát, inkább otthon ülne a gép előtt. A közösségi rendezvények, mint például a szalagavató is, inkább bosszantották, mintsem örömmel töltötték el. Ha belegondolok, én sem voltam annak idején túlságosan társasági ember. Ezt jobbára az érdeklődési körömmel tudtam magyarázni, mert nem érdekeltek a nagy közösségteremtő dolgok, mint például a foci, ami összehozta az azonos korú srácokat a környéken. Ez nyilvánvalóan hátrány volt, azon túl, hogy nem mozogtam, rendre kimaradtam azokból az eseményekből is, amik egy focimeccset követően spontán szerveződtek. Nem olvastam a Népsportot sem, így beszélgetni sem tudtam sport vagy focieredményekről sem, illetve nem voltak kedvenc sportolóim sem. Kedvenc könyveim voltak, de azokkal megmaradtam egyedül. De mindig akartam tartozni valami társaságba, csak a társaság nem igazán kért belőlem. Annak idején az érettségi után, amikor az emberben tudatosult az, hogy a gimnáziumi éveinek vége, szabályosan beteg voltam, mert annyira hiányzott a közösség. Próbáltam ezt a közösséget vagy akár csak a halvány emlékét feltámasztani többször is, de egyre inkább tudatosul bennem, hogy ezek a dolgok - mint például az évenkénti osztálytalálkozó - csak az én kétségbeesett kísérleteim arra, hogy valami emlékbe kapaszkodhassak. Szóval ennek fényében ideje átértékelni a gyerek viselkedését, hogy baj-e az, hogy nem ragaszkodik egy olyan társasághoz, ami belőle sem kér?