2018. június 27., szerda

Múzeumok éjszakája 3. - Rendőrmúzeum

Mert bizony itt is voltunk! Közel van a Fiumei úti sírkerthez, mondhatnám azt is, hogy szinte rokonlelkek, hisz mindkettő alapvetően a hullákról szól. A Rendőrmúzeum, egy kis tárlattól függetlenül tulajdonképpen a bűn múzeuma a gyakorlatban. Ehhez mérten tele volt gyerekkel. Amennyire a temetőben nem voltak, itt tobzódtak a kiskölkök, ami vegyes érzelmeket keltett bennem. Részben a saját kölökfóbiám miatt, részben a hely szelleme miatt. Tudom, hogy minden kisgyerek vonzódik a rendőrség, a fegyveres szolgálat és a rendőrségi nagyvasak iránt, csak a többség ezt ki szokta nőni. A kiállítás rendezői ki akarták használni a belső tereket, így a legnagyobb teremben komplett gyerekjátszóházat alakítottak ki. Volt ahol ujjlenyomatot lehetett venni és a rendőrbácsi vasporral szépen láthatóvá tette a papíron elhelyezett gyerektenyér lenyomatot, volt ahol okmányokat lehetett vizsgálni nagyítóval és uv lámpa alatt, másik asztalnál fejtörőket lehetett megoldani, hátul lézeres fegyverrel lehetett célba lőni. Szóval egy gyerekparadicsom volt! Miközben a vitrinekben mindenféle gyilkossághoz használt eszközök voltak kiállítva, a falon pedig nagy fényképeken a különböző bűntények feltalálási körülményei voltak láthatóak nagy, fekete fehér képeken. Az oszlás különböző stádiumában megtalált hullákkal, megerőszakolt, megfojtott, szétvert fejű gyerekekkel, levágott mellű nőkkel, miközben alant kisdedek színeztek a ceruzájukkal. Bizarr volt kissé! Persze ki lehetett menni az udvarra is, ha az ember megfejtette a rejtvényt, hogy a táblára amire azt lehetett volna kiírva, hogy a külső kiállítótérre vezető út, miért csak annyi látszott, hogy büfé? Persze a helikoptervezetésre regisztrálni kellett és már minden hely elfogyott, azért kipróbálhattam, hogy milyen érzés 10km/h sebességgel betonfalnak ütközni. Durva! Kiesett a protézisem közben, pedig nem is tartok ilyesmit magamnál. A nap tanulsága - a rendőrök tanulhatnának még kiállítást szervezni, illetve sose ütközz 10 km/h-val betonfalnak!

Nincsenek megjegyzések: