2018. október 15., hétfő

Megfontolandó ajánlat

Levelet hozott a posta. A borítékon kedvesen tájékoztattak, hogy most már az Invitel is a Digi csoport tagja. Hurrá! Az ember azt gondolná, hogy ezután valami jónak is kéne történnie, de a valós élet nem mese. Itt a farkas valóban megeszi Piroskát és a nagymamáját, sőt talán ha éhes maradt, még a vadászt is. Szóval lejár a hűségidős szerződésem, amit a távközlési szolgáltatásokért kötöttem és az eddigi kb 7eFt-os összeg, a hűségidő után két és félszeresére emelkedne. Erre mondtam, hogy ez olyan ajánlat, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, főleg annak fényében, hogy egy vadidegen, az utcáról beeső ember új szerződéssel ugyanezt megkapná négy és félezerért, illetve az ellenfélnél hasonló csomagok vannak hasonló árakon, egy kicsit több extrával. Az ember azt hihetné, hogy ha az ember egy halom pénzt elköltött valamire és rendesen fizetett érte, az érték - de ebben a világban nem. Itt csak az új belépő számít, a régit már nyugodtan hülyének lehet nézni..

Nincsenek megjegyzések: