2018. július 2., hétfő

Múzeumok éjszakája 6. - Mátyás templom

A nagy, Múzeumok éjszakája saga utolsó felvonásaként a budai Mátyás templomba látogattunk. Sikerült megcsípni ott egy regisztrációt, minek keretében nem elég, hogy beengedtek, de idegenvezetést is tartottak a számunkra. Így nagyjából éjféltájban felsorakoztunk a templom előtt. A megközelítés simán ment, bár nem volt egyértelmű, hogy mi hol áll meg, illetve merre megy, de ezt az anomáliát már korábbi írásaimban kifejtettem. (Kocsival átálltunk a Dologház utcából a Mechwart ligethez, amit a nép nemes egyszerűséggel Lekvár ligetnek szokott hívni, reményeink szerint azért, hogy ott felszálljunk a megfelelő múzeumi járatra, ami a vár felé megy. Persze itt sem ment a vár felé, ezen a vonalon csak a várból jött járat. Több megállóban eltöltött perc után inkább elsétáltunk a Moszkva térre, ahol ki kellett sakkozni, hogy honnan indul a várba tartó járat. Ebben a sofőrök sem voltak hajlandóak segíteni, ugyanis úgy otthagytak mint szent Pál az oláhokat - minden szó nélkül.) Végre meglett a hely, és leszállva a templom előtt, beállhattunk a téren átkígyózó sorba. A nej közben elment szervezkedni, hogy mit és hol, mert semmi nem volt tiszta, csak az, hogy itt áll a hatalmas sor és kész. Nagyjából mi voltunk a háromszáz-ötvenhetedikek. Mikor is jött egy srác, hogy akik regisztráltak, azok álljanak félre, mert addig jól beengedik a tömeget a templomba, míg mi megvárjuk az idegenvezetőket és a többi még hiányzó regisztráltat. Mire mindenki előkerült, két csoportra oszlottunk és a templom átellenben lévő sarkainál kezdve szakszerű idegenvezetést kaptunk. Bár ha úgy veszem, nem sok teteje volt a regisztrációnak, hiszen nem voltunk elkerítve senkitől, az állt oda hozzánk aki éppen akart. A fontos információk elhangzása után volt egy kevés szabad nézelődés, közben orgonazene szólt, majd hazafelé vettük az irányt. A várbusz szépen elszállított a Lekvár térre, ahol felmartuk az autót és szépen hazamentünk. Nagyjából hajnali három felé kerültünk ágyba. Az idei Múzeumok éjszakája meglehetősen tartalmasra sikeredett..

Nincsenek megjegyzések: