Őszinteség

Az őszinteség olyan keserű pirula amit sokan vonakodnak, épp az íze miatt beszedni. Szeretem ezt a keserűséget. Illetve túlzás, hogy szeretem, a gyógyszer bevétele utáni javulást illetve a jót szeretem inkább, azt, hogy helyreáll a háborgás, és tudhatom, hogy kivel hányadán állok. (Lehet, hogy ez azzal függ össze, hogy a tonikot is szeretem? - Az őszinte emberek szeretik a tonikot - Ez egy remek újabb téma, amit alkalomadtán kifejtek, csak félek tőle, hogy el fogom felejteni.) Más nem szereti a pillanatnyi fájdalmat, azt, hogy egy kicsit rossznak kell először lenni, hogy utána jó lehessen, hogy ne kergessenek az emberek hiú ábrándokat. De úgy látszik, az ők szeretik kergetni őket, és ezek arra valók, hogy hajkurásszuk. Nagyon vártam egy levelet. Valakivel eddig egyoldalú kapcsolatban álltam, ami azt jelentette, hogy én írtam neki, ő meg, bár elmondása szerint olvasta a leveleim, nem válaszolt. Ha kérdeztem, arra sem. Tegnap az az öröm ért, hogy levél érkezett tőle, bár örömömbe rögtön üröm is vegyült, ugyanis kérése lett volna, szívességet szeretett volna. Nem tudom, hányadán állok az emberekkel, ha csak akkor jutok az eszükbe, ha kell nekik valami. Akkor már jobb az a kis keserűség az elején...