Tegnapi nap az utódomnak fogalmazás órára az alábbi házifeladatot adták fel. Egy mesét kellett elolvasnia, majd saját szavaival elmondani, ami a kutya és az ember barátságáról szólt. Röviden annak, aki nem ismerné: Élt az erdőben a kutya, aki igaz barátot keresett magának. Sorra látogatta az állatokat, először a farkast, de a farkas félt a medvétől, így nem maradt vele, hanem továbbment a medvéhez, de benne is bujkált a félelem az oroszlántól, így az eb továbbállt az oroszlánhoz, majd végül, hasonló okok miatt az embernél kötött ki. Ez a mese lényege, és bár egy gyerek biztosan másképp fogja ezt fel, vagy az iskolában másképp magyarázzák a tanárok, én úgy vélem, hogy eléggé álságos ez a történet. Szerencse, hogy a kutyáknak nincs megfelelő jogi képviselőjük, mert akkor precedensértékű pert kezdeményezhetnének ellenünk a jó hírnév megsértése miatt valamelyik független bíróságon. Amúgy ez a baj velünk emberekkel. Nem értékeljük az igaz barátságot, haszonelvűnek és szolgalelkűnek nyilvánítjuk azt, aki a társunkként szegődik, fel sem tudjuk azt tételezni, hogy nem önző egyéni érdekből történnek a dolgok úgy, ahogy megesnek. Nem is barát kell nekünk, hanem egy hűséges talpnyaló beosztott. A jó barátot nem is érdemeljük meg...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése