Macska vagyok

Rájöttem, hogy macska vagyok. Nem abban az értelemben, hogy kiszőrösödtem, éjszaka egerekre vadászom, vagy ülve nyalogatom a saját hátsómat. Örülök, hogy a lábujjaimról le tudom vágni a körmöt, nemhogy ilyen akrobatikus mutatványokat végezzek. A bütykeim amúgy is majdnem két méterre vannak a fejem búbjától, és ebben a korban olyan nehéz már az embernek úgy összehajtogatni magát mint a colstok. Nem is abban az értelemben, ahogy Nacume Szoszeki leírta volt a könyvében - ott ráadásul az említett állat, emlékeim szerint gyászos véget ér - egy hordó rizsborba fullad bele. Bár mondhatnánk, hogy ez szép halál, de én sem ezzel, sem nagy költőnkkel nem értek egyet a halálom helyszínének a megválasztásában, tehát se nem alkohol, se nem egy harctéri vizesárok, inkább maradjon az ágy párnák között, esetleg gyöngéden ölelő női karok között, ha lehet kérni. Ott tartottam, hogy macska lennék. Úgy érzem, tulajdonságaimban mindenképpen - szeretek kényelmesen pihenni a kandalló előtt, a legtöbb dolog a hangulatomtól függ, és amúgy is valahogy közelebb állnak a szívemhez a minitigrisek, mint a szelíd farkasok. Szeretem az egyéniségüket, és magam is igyekszem az lenni, szeretem a tejtermékeket is. Azt megígérhetem, hogy egeret nem fogok a pincétekben, de ha éjszaka a tetőn találtok, ne csodálkozzatok! :-)