Kétarcúak

Két vagy többarcú világban élünk. A legtöbb ember a saját belső lényét titkolja a külvilág előtt, kifelé mást mutat, mint amilyen ő valójában. Ez az olyan embereknek, akik igyekeznek őszinték maradni minden helyzetben, szenvedést okoz, mint ahogy én is rosszul viselem. Őszinteségem abból fakad, hogy öregszem, és talán hülyülök is, azon kívül sosem bírtam az őszinteség hiányából fakadó többletadminisztrációt, azt, hogy állandóan nyilván kell tartani, hogy kinek mit mondtunk, hogy ne keveredjünk ellentmondásba magunkkal. Az, hogy másokról kiderül az, hogy álarcot (vagy álarcot?) viselnek azt jelzi, hogy még nekik sem megy a dolog igazán, hisz jól láthatóan, időről időre lebuknak. De nem tanulnak ebből, felveszik a földre hullott álarcot, leporolják, és megy minden a régiben tovább. Keresem valaki társaságát. Egyre inkább az az érzésem, hogy ő sem a valódi arcát mutatja felém. A baj az, hogy az álarcát jobban szeretem...