Ma az aktuális elhatározásom és gondolataim ellenére egy új téma került előtérbe. Igazából az előtérbe került még túl enyhe kifejezés, inkább elévágott, vagy erőszakkal befurakodott, durván félretaszítva az ott békésen sorbanállókat. Valahogy úgy, ahogy a mai budapesti közlekedésben naponta tapasztalhatjuk, csak ott ez szinte már természetes, engem meg mindig megvisel. Természetesen a nej kezdett el kavarni, és a végén még ő sértődött meg azért, mert ma kitalálta azt, hogy a három nappal ezelőtti megbeszélésünk ellenére ma mégse anyámnál ebédeljünk, hanem hozzuk el a kaját tőle, és itthon együk meg azért, mert nagyon hideg van, és neki nincs kedve 800 métert sétálni a vasútállomástól hazáig. Ha mi ebédelni megyünk, akkor nem tudunk elé menni, hogy hazahozzuk, ha ő telefonál, hogy már a vonaton ül. Természetesen nem tudhatjuk előre, meddig marad bent a munkahelyén, mint ahogy az is természetes, hogy nem jön el Vácig, mert anyámat nem kívánja látni, pedig akkor el tudnánk érte menni a váci állomásra, viszont egy kicsit ott kellene tartózkodnia az anyósnál, azt pedig nem akar. Ezek után az a legtermészetesebb, hogy az egészért én vagyok a hibás! Megáll az ész, és körülnéz!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése