A számvetés, főleg ha az a bizonyos dolog már elmúlt népszerű elfoglaltság. Az ember összeszedi és megfogalmazza a gondolatait az adott üggyel kapcsolatban és eltöpreng azon, hogy jó-e amit csinált vagy tett, vagy akárcsak elszenvedője volt a történéseknek és azok a számára kedvező irányba alakultak-e vagy sem. Szóval itt volt a karácsony, ami a maga nemében egyedülálló volt ebben a családban. Az első olyan ünnep, amikor is a családnak sikerült egyetértésre jutni az ajándékozást illetően. Ugyanis egy emberként untuk meg azt, hogy hatalmas energiákat fordítunk a teljesen haszontalan ajándékok beszerzésére, majd elvárjuk azt is, hogy ennek a másik kellően örüljön, és meg vagyunk sértődve ha nem így lesz. Ezzel most szakítottunk, és a tavalyi (csak egy apróságot csak! - Ez ugyanis nem jött be maradéktalanul.) elvvel szemben ki lett mondva az, hogy csak a kölkök kapnak valamit. Ezt sikerült is betartani, és bár a bennem rejlő gyermek élénken tiltakozott, a papírcsörgés és a meglepetés kicsomagolásának elveszített öröme miatt, de gyorsan lekentem a nyavalyásnak két atyai pofont, és csend lett. Rengeteg időt, energiát (és mellesleg pénzt is) sikerült ezáltal megspórolnunk, és most már a szeretet sokkal egyszerűbben is kifejezhető, mint drága tárgyak csereberéjeként, egész egyszerűen tényleg csak szeretni kell, és kész..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése