Lélekbor

Tegnap újra módom volt belekóstolni a mezőgazdasági munka (egészen pontosan a borászat) által nyújtott derékszakasztó foglalatosságokba, mint segéderő. Apámék szőlőt vásároltak, mert a megtermelt pár láda gyümölcsből és a vásároltból maguk készítenek maguknak vörösbort. Megtermelni sem egyszerű a szőlőt, metszeni kell, amikor ébred a természet, kapálni, és rendszeresen permetezni. Ez egy kisbirtok esetén se egyszerű, de ők így nőttek fel, ez az életük és a hobbijuk is. Személyes tragédiám, hogy nem igazán szeretem a hegy - jelen esetben a kert - levét. A száraz vörösbortól ég a gyomrom, így csak az értő közönség által megvetett édes és félédes borokat tudom nagy mennyiségű, utólagos szódabikarbóna bevitel nélkül fogyasztani. Ha pusztán a gazdaságosságát nézzük, akkor a saját bor készítés egyike a sok, gazdaságtalan tevékenységnek. A munka, a ráfordított anyag, a rengeteg idő - szóval egyszerűbb lenne a boltban megvenni azt a pár üveget, ami elfogy. És még is! A saját bor sokkal jobb mint az üveges. Nem csak a szőlő van benne maradéktalanul, hanem a munkájuk, a szívük és a lelkük. Ezért felejthetetlen ízű, még ha kicsit fanyar is nekem..