Veszíteni tudni

Amerika elnököt választott. Történelmének első színesbőrű elnöke mutathatja meg azt, hogy mi a különbség a választásokon tett ígéretek és a való élet elvárásai között. A személyével nem kívánok most foglalkozni, hisz vele lesz tele mostanság a világsajtó és a blogvilág is. Elemzések, jóslatok születnek, elvárások fogalmazódnak meg, remények és bosszúságok vettetnek papírra számolatlanul, de ezekre úgyis csak az eltelt idő hozza meg az igazi választ. Én most elsősorban a vesztesnek gratulálnék. Mert ugye veszíteni tudni kell. Egy demokráciában, bár sokan most rendőrállamot kiáltanának inkább, vannak, vagy legalábbis kellenének bizonyos játékszabályok. Példának okáért az amerikai elnökválasztás előzetes sikereit azért valamennyire meg lehetett jósolni, még ha biztosan tudni nem is, de nem tűnt fel, hogy az egyik párt eleve azt kommunikálta volna, ha a másik nyer, akkor az biztosan csalás lesz. A vesztes gratulált a nyertesnek, és támogatásáról biztosította a válság felszámolásában. Mert ugye, az ország érdeke mindennél előbbre való - nem a kicsinyes, önző célok vezetik, nem akar annak árán is hatalomra kerülni, hogy előtte tönkre kell, hogy tegye azt, aminek az élére akar kerülni, mert fontosabb az, hogy az élen van, mint az, aminek a vezetésére felkenik. Nem gáncsol, nem mószerol, nem öntömjénez. Hanem megköszön, gratulál és félreáll. Tisztelt McCain Úr! Lenne itt egy kis ország Európában, akik vágynak egy ilyen kaliberű politikusra - olyanra, aki képes veszíteni egy ország kedvéért. Ha valahogy sikerülne szétzavarni azt a 386 idiótát és önzően tehetségtelen alakot pártállástól és nemtől függetlenül, a magam részéről fel tudnék ajánlani egy kényelmes bársonyszéket, Dunára néző kilátással. Tudom, hogy nem vagyok tisztában az Ön képességeivel, de azt is tudom, hogy ami ma jelenleg itt van, illetve várható, annál Ön látatlanban is több nagyságrenddel jobb lehet!