Bökések

Mint ahogy egyszer már meg is írtam, az arckönyvön terjedő mendemondák szerint a bökésnek régebben egyértelmű szexuális felhangja volt. Ha valaki megbökött, az burkolt felszólítás volt, esetleg a vágy közlése az életben végrehajtott vagy végrehajtandó 'bökésre' is. Gondoltam, hogy érdemes ezeket az ismereteket feleleveníteni, főleg annak fényében, hogy új funkciót fedeztem fel az oldalon. Már nem csak én böködhetem a nekem tetsző hölgyeket, hanem a rendszer fel is ajánl számomra böknivalót. Nagyjából úgy, hogy 'Figyi, őt szúrhatnád!' Eddig azt kell mondanom, meglehetősen jó ízlésvilágról tett tanúbizonyságot az oldal, hisz egy másik világban, húsz évvel fiatalabban biztosan rámozdultam volna a lehetőségre. Így csak a kifolyt nyálat kell időnként feltörölnöm a klaviatúra környékéről. Egészen addig, míg el nem kezdett pasikat is ajánlani a gépem. Még a nők bökése hagyján, de már a pasik is! Lehet, hogy ez az új kor hajnala, de én azt hiszem maradok konzervatív, bélyegezzenek inkább maradinak - vállalom..

Felhasználók

A felhasználók borzalmasak! Ha az ember feladata az, hogy jelszót és hozzáférést adjon bizonyos rendszerekhez, akkor előbb vagy utóbb szembesül a problémával, hogy vannak ritka feledékeny emberek, akik állandóan elfelejtik a hozzáférési adataikat. (Tényleg kész csoda, hogy egyáltalán hazatalálnak!) Ez önmagában még nem elég, de minden alkalommal el kell magyarázni nekik azt, hogy nem, nem tudom megmondani a jelszavát. Be tudok állítani egy újat, de ami most van, azt nem tudom megmondani neki. Ilyenkor jön az - ami persze ellenjavallt, de az ember nyugalmának záloga lehet(ne), hogy könnyen megjegyezhető jelszót állít be az ember a nem annyira kritikus alkalmazáshoz. Legyen mondjuk az illető keresztneve, azt hátha nem felejti el. Persze ez csak merő idealizmus, ugyanis de, azt is elfelejti. Így van az, hogy előbb találom ki a jelszavát, mint ő saját maga, amikor legközelebb felkeres azzal, hogy mondjam meg a neki. Aztán persze jön azzal - ugye, hogy meg tudja mondani! Én tudtam!

Pirospaprika

Megérkezett a rendelt pirospaprikám. Cégünknél dolgozik egy elismert termelő lánya, így el vagyunk látva minőségi őrölt pirospaprikával. Bár, a legutóbb olvasott tesztek lehúzták az általuk előállított terméket - azaz nem kerültek be az első négybe (ötödik lett! De előnyére legyen mondva, ismert márkákat utasított maga mögé) sosem éreztem azt, hogy rossz lóra tettem azáltal, hogy vettem és használtam volna belőle. Most itt illatozik az asztalon egy fél kilónyi és ettől folyamatosan zsíroskenyeret vizionálok. Ez felettébb kellemetlen..

Térdszalagrend

A Wikipedia.hu szerint:

A Windsori kastély Kékszalagrend termében rendezik meg minden év júniusában az úgynevezett //Garter ceremóniát//, amivel III. Eduárd angol királynak a franciákkal szembeni győzelmére emlékeznek. 1348 óta ez a Térdszalagrend átadásának ünnepe, ami a csatákban hősiesen helytálló bátor harcosokat illette meg. A kitüntetésnek nevet adó garter szó, a legendák szerint egy női harisnyakötőről kapta a nevét. A híres harisnyakötőt, ami világoskék színével, akkoriban igencsak intim ruhadarabnak számított, a szép Joan of Salisbury grófnő viselte a Calais  elfoglalásának tiszteletére tartott bálon. Tánc közben azonban e harisnyakötő kioldódott, és a sok kíváncsi szemlélődő előtt a földre esett. Az udvari cselszövők azonnal tárgyalni kezdték a felháborító eseményt, a király azonban védelmébe vette a hölgyet. A saját kezűleg felemelt harisnyakötőt egy, a harcban hősiesen résztvevő férfiú nyakába akasztotta a következő (francia) szavak kíséretében: Honni soit qui mal y pense. (Az szégyellje, aki rosszat gondol.) Az ekkor alapított és később értékes plakettel kiegészült rendjel kék szalagján mindmáig ez a felirat olvasható.

Ez persze szép és jó, de hogy is jövök én ehhez? Elárulom - sehogy. Még senki sem próbált női harisnyakötővel fojtogatni, úgyhogy a díjat eredeti értelmében eleddig biztosan nem nyertem el, egészen másról van szó tehát. A saját térdszalagjaimról. A hétvégén újra megpróbálkoztam a repüléssel, a saját szárnyaszegett módomon. Persze mindent megtettem a siker érdekében, az összes nagyfiús csecsebecsét magamra akasztottam, hátha sikerül legyőzni a fizika törvényeit és akkor jó, ha van nálam ivóvíz, overall, gps, kamera és egyéb mindenféle férfias dolog, amitől az emberek könnyen hihetik magukat legyőzhetetlennek. Nos én is így gondoltam, így hát épp csak egy mozzanatot hagytam ki a startból ami igazán kellett volna, így az elröppenés helyett a berohanás a sziklák közé és a borulás a szakadék széle előtt - lett abból, amit én startnak gondoltam volna. Sikerült egy kisebb autónyi mészkövet alaposan megrúgni, ráadásul a lábam egy kicsit meg is tekeredett. Chuck Norris esetében a szikla kegyelemért könyörgött volna, ebben a helyzetben én tettem ugyanezt a megváltó elmúlás érdekében. Ezután sikerült azért normálisan elindulnom és repültem is, ahogy elsőre kellett volna, de a lábfájdalom és az időközben A brit szigetekről a vihar elől menekülő, angol jellegű időjárás keresztbehúzta a számításomat. Itthonról azért indultam el, hogy jót és jól, sőt minél többet repülhessek, cserébe térdszalagrendem lett, illetve rendetlenségem és gyönyörködhettem abban, amitől még a harcedzett britek is öngyilkosságot fontolgatnak magukban. Cserébe persze idehaza volt fene jó idő, aki itt maradt, mindenfelé repülhetett. Na ilyen az én formám..

Kesznyű

Az idő nem múlik el nyomtalanul rajtam - mondhatnám ilyen költőien, de kifejezhetném úgy is, hogy öregszem és hülyülök. Be akartam pakolni a kedvenc polár kesztyűmet az útra és rájöttem, hogy sehol sem találom, pedig ha kellene, akkor most kellene igazából. Ahova menni készülök, ott várhatóan hideg lesz, illetve, ha eljutok oda, ahova szeretnék jutni, akkor ott másképp fázni fogok. Különben mi másért mennék oda ha nem azért, hogy hideg legyen? De a kesztyű nincs sehol. Később sikerült annyira rekonstruálni az események folyását, hogy elmentem benne biciklizni még szombaton, de vissza már nem hoztam. A témában teljes filmszakadásom van nagyjából onnantól, hogy defektem lett, addig, hogy hazaérkezem kesztyűtlenül. Hogy közben mi történt, az agyamban uralkodó jótékony homály fedi. Igazából azt sem tudom mit tehetnék, hogy a jövőben ne legyen velem ilyesmi. Talán vissza kéne térnem az oviba, amikor a kabát ujján keresztül össze voltak kötve a kesztyűk a hasonló balesetek elkerülése végett. Aztán jön majd a partedli és végül a pelenka. A lejtőn nincs megállás..

Nem értem - földeladás

Heti nem értem rovatom következik. Ezúttal a termőföldről lesz szó és a földértékesítésről. Az apropója most éppen nem a kormány tervezett fellépése a zsebszerződések ellen, hanem az a gyakorlat, amit nap mint nap látok, amikor elautózom mellette. Madárfüttyös, rezedaszagú falumban, vannak külterületi földek. (Persze ilyenek mindenhol vannak, hiszen, ami nem a faluban van, az a falu körül lehet csak. Az alatta nyilván kizárva, ahogy a felette is. Illetve utóbbi elképzelhetőbb Zombifalván, a közelgő Halloweenre való tekintettel, de ettől most tekintsünk el.) Szóval a földek ott vannak a falu határában és együtt sem képviselnek legyűrhetetlen mezőgazdasági potenciált. Főleg, hogy adott jelre, mindenki el akarja adni az övét. De vannak, akik furcsa módját választották az értékesítésnek - amihez mai rovatom gondolatban csatlakozni kívánt. Szóval, adott egy darabka föld, mely parlagon állt már egy ideje. Valaki elkezdte ezt körbekeríteni, kaput tett rá és drótkerítést is húzott, ám ezt nem fejezte be. Vagy a pénz fogyott el, vagy a lelkesedés, esetleg mindkettő. A földre került még pár teherautó sitt és néhány nagy, soha meg nem mozdítható méretű fa gyökérzete, majd kitették rá az eladó táblát. A koncepciót nem értem. Mitől értékesebb és eladhatóbb a semmi közepén egy félig bekerített föld, meghordva sittel és szeméttel mint a többi, a körülötte lévő, csupasz talaj? Lehet, hogy ortodox módon állok megint a kereskedelemhez?

Sörperec

Első számú kedvencemmé lett a sörperec. Az egyik népszerű áruházban kapható zacskós kiszerelésben. Kemény és pont a kellő mértékben sós, szóval ellenállhatatlan. Éppen ezért nem is vagyok képes ellenállni és bár igyekszem egyre nagyobb köröket tenni, valamiért mindig felbukkanok a konyhában a perecet rejtő doboz közelében, hogy elvegyem az aktuálisan 'csakazutolsó' perecemet. Persze az ellenállhatatlanságból következik egy újabb kör, harc a kísértéssel szemben, majd az összeroppanás, a beletörődés és az újabb perec zsákmányolása. Azt hiszem a legjobb védekezés az, ha egész egyszerűen nem veszek és ezt másnak is ajánlom. Ugyanis képtelen vagyok megállni. Mint a Hamelni patkányfogó, csak itt én vagyok a patkány, a perec meg a furulyaszó. Ha meghallom, már indulok is..

Miért?

A történet egy kérdéssel kezdődik. Miért? Egyszerű kérdés, de gondolatok lavináját indította el bennem, ahogy egyetlen hópehely is kicsi, de képes egy egész hógörgeteget is mozgásba hozni, ha jó helyre hullik le. A minap megszólítottam valakit, aki egykor valamilyen szinten része volt az életemnek. Na jó, ez így egy kicsit túlzás, de éveken keresztül ültünk viszonylag közel egymáshoz úgy, hogy egy szót sem szóltunk egymáshoz. A kölcsönös érdeklődés hiánya? Nem tudom. Más emberek voltunk talán. Ahogy a pici, zöld körtétől se lehet számon kérni azt, hogy miért lett belőle az, ami lett, hisz az szinte egy másik gyümölcs, szinte semmiben nem hasonlít arra, ami lett belőle. Azt hiszem, békében élhettünk volna tovább egymás mellett úgy, ahogy azt elkezdtük, hisz semmi sem akadályozott abban, hogy elmenjünk egymás mellett az utcán. Miért? - kérdezte. A kérdés jogos, de azt hiszem tudom a választ. Ha meg sem próbáljuk a dolgot, akkor engem örökké piszkálni fog az, hogy valami értékeset hagytam elkallódni és ez meglehetősen bosszantó dolog. Ha meg nem, akkor sem veszítettünk semmit. Az a jó üzlet, amin csak nyerni lehet..

Egérke elromlott

Tegnap érdekes közjáték zavarta meg az átlagos hétköznap esténket. Persze, ha úgy vesszük, az is érdekes volt, hogy esett, hisz az utóbbi időben viszonylag kevés csapadék hullott, ráadásul az iránya is meglepő volt, hisz a megszokottól eltérően ezt nem fentről lefelé, hanem ezt jobbról balra történt. De itt most a macskáról lesz szó. Az többé kevésbé megszokott, hogy a macska állandóan mászkál. Van egy napirendje, aminek egy részét kint tölti, egy részét pedig bent. Általában mindkettőhöz ragaszkodik, illetve méltatlankodik is, ha ezt egyből nem fognánk fel. Este kikéredzkedett - mondtam is neki, hogy utálni fogja a dolgot, de nem hallgatott meg - majd nem sokkal később jelentkezett is az udvari ajtónál, de furcsán nyávogott. Akkor már vele volt egérke is, és bizonyára ismeri a regulát, hogy tele szájjal nem beszélünk. Ajándéknak hozhatta, esetleg azért, hogy mi is játszhassunk vele, de éppen elég az, hogy a gyerek széthagyja a játékait, nem szükséges a macska játékát is kerülgetni, főleg úgy, ha az gyorsabban szalad nálunk. Szinte kezdtük már megszokni azt, hogy apró műanyag kockákra lépünk - bár nyilván egy egérke sokkal kevésbé bök - mégsem ragaszkodtunk ahhoz, hogy élőben kipróbáljuk. Így a macska nem tudta kiélni karitatív hajlamait rajtunk, egérke kint maradt, de azért eljátszottak egymással, míg az apró rágcsáló el nem romlott. Nem kerestem meg rajta a 'made in prc' feliratot, de biztos vagyok benne, hogy akár a gyerekjátékok, az egérkék sem garanciálisak és gyorsan romlanak. A macskát nem viselte meg túlságosan az eset, de azért nem rámolt el maga után, a játékot - még ha rossz is, nem rakta el a helyére. Van azért még hova fejlődnie. Majd a következő egérkénél gyakorolni fogjuk..

A fák lelke

A fák lelke érzékeny lélek. Már régóta sejtettem hasonlót, állítólag ki lehet úgy is pusztítani egy fát, ha rendszeresen üvöltözünk vele. Ezt ugyan nem próbáltam, de készséggel elhiszem bárkinek, hisz az üvöltözéssel engem is ki lehetne irtani. A fák a kertünkben határozottan megsértődtek. Remélem nem rám, hisz a jó viszony igencsak fontos lenne a jó gyümölcstermés érdekében. A fák az időjárásra sértődtek meg. A legérzékenyebb a dió lelke, hisz az első fagyos fuvalltra ledobta az összes lombját nagyjából úgy, mintha a villanyt kapcsolnánk le valahol. Most csupasz ágakkal durcáskodik a kert közepén, mint egy anorexiás párizsi ruhamodell. Egy pillanattal előbb még harsogóan zöld volt  a lombja, egy pillanat múlva már a pázsiton hevert. A kaki volt a következő - összebeszélhettek a dióval és most beállt a sorba a ringló is. Dús lombruhája, amit még a hétvégén is büszkén mutogatott, szintén a fűben hever. A körte is gondolkodik - látom rajta. Lassan, de biztosan eljön a tél..

Sikkasztás

Sikkasztás vagy hűtlen kezelés? A kislexikon.hu szerint a hűtlen kezelés definíciója: 'Annak cselekménye, aki idegen vagyon kezelésével, gondozásával v. felügyeletével megbízva lévén, ebben a minőségében annak, kinek érdekeit előmozdítani kötelessége, tudva és akarva vagyoni kárt okoz.' Olvasom a hírekben, hogy az, aki annak idején az adója 1%-át parlagfűmentesítésre szánta, kvázi futhatna a pénze után, ugyanis az illetékes szerv, illetve a kormány, a pénz jó részét nem a felajánló által meghatározott célra, hanem a saját elképzelése szerint költötte el, fittyet hányva az adományozó céljaira. Ez kicsiben úgy nézne ki, hogy valaki megbízna azzal, hogy vegyek játékokat egy óvodának, de én ehelyett ezt a pénzt más célra költeném - mindegy mire. Ezért az én büntetőjogi felelősségem megállna, engem el lehetne ítélni, és mehetnék a dutyiba. Persze egy minisztériumot, egy kormányzatot nem lehet lecsukni, pedig időszerű lenne egyes esetekben. A kormányra, illetve a kormányt alapító pártokra maximum nem szavaznak a következő választáson, de a jelek alapján az emberek szerint ez jó dolog, ha kicsalják a pénzüket valamire, aztán helyette mást csinálnak belőle. Azt hiszem nincs is több kérdésem..

Vonatoztam

Vonatozni jó, vonatozni szükséges. Már amikor az ember kap ülőhelyet és a vonat többé kevésbé az elvárások szerint közlekedik. Ugyanis az utóbbi időben ez kevésbé szokott előfordulni a környéken zajló állomás átépítés áldásos következményeképp. Nem mintha arról lenne szó, hogy a vonat a házak között halad, netalán a Dunán hajóként közlekedik és a hajóvonták találkozása tilos. A gondot az okozza, hogy szétkaptak pár olyan dolgot, ami már régóta megérett arra, hogy szétkapják és most csinálnak valamit, amiről kiderülhet egyszer az, hogy jó, vagy sem. Szokás szerint utólag, mert a terveket nem igazán ismerhette meg a köz. Illetve amikor igen, nagyjából már minden el volt döntve. A MÁV cserébe alkalmazkodik a kialakult káoszhoz és alkotott egy menetrendet, amiről már a bevezetés pillanatában látszott, hogy nem lehet betartani. Miből látszott? Hát abból, hogy az sem sikerült, amikor még minden ép volt és egészséges, de azóta csak romlott és hibás lett. A közlekedés egyvágányú lett, a helyi vonatok már nem az eredeti állomásról indulnak, a gyorsítottak lassítva lettek, de minden maradt a régiben. Illetve nem, hisz a menetidő megnőtt, ezt magam is tapasztalhattam. Az utastájékoztatás sem javult, ugyanis a vonatok időnként megállnak és úgy is maradnak, mindenféle hír vagy információ nélkül hagyva azon szerencsétleneket, akik éppen rajta ülnek. A tegnapi napon például a nagyjából 20 perces út kerek egy óráig tartott. A vonatunk Vácon megállt, és állt és állt és állt. Időnként eljött egy vonat szembe irányból, majd gondosan becsukták az ajtókat, de a vagon mozdulatlan maradt. Aztán jött valaki, kinyitotta, de mindenki csendben volt. A hangosanbeszélő sem akarta megzavarni hangoskodással a munkagépek által keltett halk aláfestőzenét. Végül eljutottam az úticélomhoz, de visszafelé már biciklivel mentem. Ugyanazt az utat a reggeli egy óra helyett, egy óra és tizennégy perc alatt tettem meg. Igaz, két helyen leszálltam és toltam. Mondjuk, senki sem szólt, hogy toljuk a vonatot reggel, pedig biztos azt is toltuk volna..

Darazsak

A darázs egy terrorista méh. Ráadásul a rosszabb fajtából, mert nem egylövetű, mint dolgos rokona, aki ha szúr, akkor oda is veszik, a darázs többet is tud csípni és semmi baja nem lesz - az agyoncsapást nem számítva - ezért ezt tudva sokkal bátrabb és szemtelenebb is. Idén sok van belőlük - a házba is befészkelték magukat valahogy. Ráadásul annyira elérhetetlen helyre, hogy semmit sem tudunk tenni ellenük a körösztanyjuk térde kalácsának emlegetésén kívül. Az, hogy társbérletünk lett, még nem lenne baj, hisz elférnénk mellettük, nagy a ház és a világ is nagy, engem nem bánt a darázstudat, ha ők északon vannak én meg délen. De a köztünk lévő viszony az utóbbi időben eszkalálódni látszik. A dolgok - hogy miszerint minden estére húsz harminc darázs döglött halomra a hálószobánkban a radiátor elé, csupán tisztasági okból zavart és amiatt, hogy rendszeres foglalatosság lett a hullahegy elpucolása. De a tegnap éjszaka végképp átlépte e tűréshatárt. Hajnalban vad zúgásra ébredtem. Egy darázs ült a fülemtől két centire a paplanon, zümmögött és mosakodott. Régóta tudható, hogy a túlzott tisztaság káros az egészségre, mert egy pillanat alatt kipattant a szemem és lesöpörtem a dögöt a padlóra, ahol a közben szintén felriadó nej agyonverte a szerencsétlen mosakodót egy papuccsal. Eddig, és netovább! Valamit lépnünk kell. Szó nem volt addig arról, hogy közös hálószobán kellene osztoznunk. Itt az idő a szakember keresésének..

Nem hibás

Egervári nem hibás. Meglehetősen hálátlan szerep ma szövetségi kapitánynak lenni a honi libakergetőknél. Elismerés ritkán jár érte, kudarcélmény annál inkább. Láttam tegnap a meccset, amit a Magyar válogatott Hollandiával játszott. Csapatunk elméletileg az ország legjobbjaival állt ki a tulipántermelőkkel szemben és ha ők a legjobbak, akkor ez az ország igen komoly bajban van. De lőttünk becsületgólt! - mondhatnák mások. Ja, az ellenfél hibájából, mert véletlenül kézzel értek a labdához. Igaz, tizenegyest is ki lehet hagyni, de olyan mélyen még nem tartunk. De még tarthatunk. Ezeknek a botlábúaknak viszont alapvető technikai hiányosságai vannak. Nem tudnak egy normális átadást emberhez elvégezni. Nincsenek labdakezelési vagy labda megtartási képességeik, fejelni sem tudnak, ráadásul még azt sem, hogy melyik a mi kapunk és melyik az ellenfélé. Amíg ezekkel a dolgokkal nincsenek tisztában, addig fel lehet vetni a kapitány felelősségét, de stratégiát csak tudásra lehet építeni és az itt nyomokban sem található meg. Nem hiába mondja a mondás: Szarból nem fonsz ostort, vagy ha fonsz is, pattingatni nem tudsz vele. Mi azért mindig megpróbáljuk..

Kések

A buszunk a körúton vesztegel egy edénybolt előtt. A kirakatban lábasok, kanalak, villák. Kések. - Ez jutott eszembe arról, hogy megjött végre a kés, amit a neten rendeltem. Igazából nem kés, hanem egy multifunkciós szerszám, amiben van kés is. Az egyik benzinkút akciójában volt hasonló, persze a szükséges bélyegeket is összegyűjtöttem már és a kútnál derült ki, hogy rég el is fogyott már az egész. Persze mindig azokat veszik meg, amit én is kinézek magamnak - biztosan azért, mert a választéknak ez volt a többé kevésbé jó eleme. Persze lehetett volna machetét is venni, de ki rohangászik manapság olyasmivel errefelé? Szóval el voltam szontyolodva, de az internet hatalmas, így hozzájutottam egy ugyanolyan eszközhöz (talán jobb is egy picit), ugyan nincs ráírva, hogy Bear Grylls, de ezzel lehet élni, a használati értékét nem befolyásolja döntően ez a tény, ráadásul ugyanannyiért, mint az akcióban és még tankolnom se kellett hozzá. Hurrá!

Furcsa érzés

Furcsa érzés rég nem látott ismerősökkel a facebookon találkozni. Illetve nem is jó szó a találkozás, mert az valamiféle interakciót feltételez, pedig erről itt nincsen szó. Valamikor, az ősrobbanás idején, valamely körül nem határolható okból bejelöltük egymást, hisz mindketten úgy hittük, hogy ismerjük a másikat, de azóta ez a vágy, mármint a megismerésé - kihunyt bennünk. Talán sosem volt jelen, csak éppen úgy alakult. Külön univerzumokban élünk és világaink csak rövid időre találkoznak. Időnként az eszembe jut az, hogy jó lenne megszólítani, jó lenne ott folytatni, ahol régen abbamaradt a dolog, de aztán meggyőzöm magam a realitással. Ő is pont ugyanazt látja amit én és ha benne nincs meg ugyanez a vágy, én miért erőlködjem? Ami volt, már elmúlt, talán igaz sem volt..

Olasz (vagy) meló

Úgy volt, hogy a mai reggel már a napsütötte észak-olasz tájon, Bassano di Grappában fogad. Kábé ilyen tájt hajtogatnám elő magam egy kimerítő kisbuszos utazás után a buszból, hogy a végtagjaimban normalizálódjon a vérkeringés. Esetleg egy péknél állnék sorban friss pékáruért, vagy álmosan hallgatnám az első eligazítást azelőtt, hogy olyasmit csináljak, ami némileg ellentmond a fizikai törvények hétköznapi értelmezésének. Szóval bármit, ami nem az, amit jelenleg is teszek. De sajnos a sors közbeszólt, így marad a mindennapi robot az olasz táj szépségei helyett. Ugyanis most szó sincs napsütésről, ott most esik, a derű minden reménye nélkül. Bár lenne nálunk ernyő, de ezt az ernyőt nem szívesen tennénk ki a víznek, bármilyen furcsa is. A helyzet még menthetőnek tűnt, előbb Macedónia merült fel, aztán pedig Erdély. Előbb rábeszéltem magam, aztán családi nyomásra inkább le, majd szervezői nyomásra előbb fel, aztán meg le. Kész hullámvasút, de száz szónak is egy a vége, itt ülök az irodában és színes pastákra gondolok. Talán majd jövőre..

Rákfene

Rövid leszek - mondta a kígyó és átmászott a villamossínen. Demagóg leszek - mondta Magóg, miután egyszer már nevet akart változtatni, de rájött, hogy jobbat nem talál a jelenleginél. Szóval, most politika jön, a legrosszabb fajtából - az előítéletektől sem mentes személyes vélemény. Most éppen az egészségügyről, aminek, mint mindennek oka van. Tehát, számomra annak a politikai pártnak a kormányzása hiteles, ahol a politikus legfőbb erénye az elhivatottság és az alázat. Alázat, amit a választókkal szemben érez. Tudom, hogy ilyen legközelebb Japánban van, de álmodozni azért csak szabad, nem? - Wowbagger is ezt mondta, amikor próbálták ráébreszteni arra, hogy a folytonos születések és halálozások miatt nem tud mindenkit személyesen megsérteni az univerzumban. Ha egy hatalmon lévő politikus saját egészségügyet kreál magának, aztán nem érti, hogy mi a baj a többiekével, az elveszítette nálam a hitelét. Az én országomban a hatalomra kerülő politikus nem a VIP kórházat cikkelyezi be a törvényekbe, hanem azt, hogy a politikus nem kezelhető kétszer ugyanabban a kórházban és nem élvezhet semmiféle előnyt egyik vizsgálatnál sem. Álljon csak be a várólista végére, hátha ez motiválni fogja abban, hogy ezek a listák minél rövidebbek legyenek. Jutott eszembe mindez arról, hogy a kolléganőmet, akinél a háziorvosa vesegyulladást diagnosztizált, a szakrendelésen a várólista szerint januárban tudják csak fogadni. Januárban! Ha most van gyulladása, januárig akár meg is halhat szepszisben, vagy rendbe is jön - ha inkább szerencséje van. Ebben az országban csak akkor gyógyulhatsz meg, ha szerencséd, ismerősöd vagy pénzed van. Különben megdöglesz! Ha egyikkel se rendelkezel, akkor jársz a legjobban ha meg sem betegszel..

A tudomány ereje

Többféle embertípus létezik, ahogy az élet is úgy szép, ha tartalmas, bár bizonyos tartalmakat az ember szívesen kihagyna az életéből. Ezek az emberek számomra nem kellemeset tesznek, ahogy tegnap is történt velem sorállás közben. Előttem is álltak, így felpakoltam a pénztárhoz vezető szalagra a vásárolni kívánt árut és elhelyeztem a birtokhatárt jelző kis fapecket a cuccok mögé. A mögöttem álló is elkezdett volna felpakolni, de tulajdonképpen bőven ráért volna, hisz ketten voltak még előttem is, egy, akivel a pénztáros foglalkozott, egy aki várt és én is, aki szintén. De nyilván ő késztetést érzett arra, hogy a holmijának egy része ne a kocsijában legyen, de a hely meglehetősen szűkös volt még a szalagon, ezért fogta és a határt jelző fadarabot a holmim egy részével beljebb tolta. Normális esetben csak magamban szoktam megjegyezni, hogy mekkora paraszt az illető - hisz nem mondja, hogy bocs, vagy elnézést, vagy ilyesmit, hanem egész egyszerűen arrébb rakja az én dolgaim, kocsim, bármim, de a mostani eset más volt. Ugyanis nem tudhatta, hogy láttam egy filmet a főemlősök dominanciájáról és ott pont hasonló példákkal világították meg azt, hogy ez egy dominancia kinyilvánító viselkedés és ha ezt elfogadjuk vagy beletörődünk, ezáltal a másik dominanciáját erősítjük meg, magunkat alárendelt szerepre kárhoztatván. Így hát fogtam és szó nélkül visszatoltam a cuccaim az eredeti helyzetbe. Hiszek a tudomány erejének..

Protekció haszna

Először azt akartam írni, hogy a protekcionizmus haszna, de elolvastam, hogy mit jelent a szó és rájöttem, hogy nem ebben az értelemben gondolok a dologra és nem akarok szándékosan hülyébbnek látszani, mint amilyennek egyébként is látszom, szóval ezért cseréltem inkább ki a címet. A mai post arról szól, hogy miért is jó a protekció, illetve miért csak ez tud működni és a piac meg nem. Kedvenc állatorvosi lovam a cégünk büféje és az itt kapható, szűkös erőforrások. Ami nálam stratégiaivá vált - a pogácsa. Besenyő Pista bácsiék után már tudjuk, hogy mindenki a saját szerencséjének a pogácsa - talán ezért is olyan fontos nekem a reggeli betevő, de amúgy meg szeretek rá úgy gondolni, mint a reggelim. Igaz, hogy otthon is reggelizek egy kicsit, de erre is nagy szükségem van, hogy kibírjam délig. A büfénk sajátos elvek mellett működik, látszólag fittyet hányva a modern gazdaság alapelveinek. Ha van A és B termék, mindkettőből rendelnek 10 - 10 darabot. Tegyük fel, hogy A jobban fogy mint B, sőt, B-t szinte nem is keresi a kutya sem. Milyen lesz a másnapi kínálat? Az ember azt hihetné, hogy nyilván A-ból többet rendelnek másnap, hiszen az elfogyott és az azt jelenti, hogy valószínűleg több is elfogyna belőle, tehát újra rendelnének, de ezúttal 12-őt, próbából. Nyilván be lehetne lőni pár próbával azt a mennyiséget ami naponta biztosan elfogyna, esetleg úgy is, hogy B forgalmazását meg is szüntetik.  De nem. Másnap egyáltalán nem rendelnek A-t, hisz rengeteg B maradt és annak el kell fogynia. Ugyan senki sem szereti, de amíg el nem fogy, itt A biztosan nem lesz. Valahogy így voltam a pogácsával is. Amikor kiderült, hogy reggel 8 órára az összes pogácsa elfogyott és felvetettem, hogy nem lehetne-e esetleg többet rendelni eztán belőle, elborzadtak már magától a feltételezéstől is - mégis ilyet gondolni! Ez nyílt lázadás - skandalum lenne! Mivel kötöttem az ebet a karóhoz, kompromisszumos, de igazi magyaros megoldás született. Félretesznek nekem egy pogácsát - szigorúan zacskóban! - amit szó szerint a pult alól kapok meg. Ugyan így az alapprobléma nem szűnt meg - a döglött lovat áthúztuk a szomszéd utcába - de legalább nekem van állandó reggelim.

Feladtam

Azt hiszem feladtam. A harc, amelyet egy elképzelt, jobb világért vívtam, elbukott. Tudomásul kell vennem a szomorú tényt, hogy vannak olyan csaták, amiben lehetetlen győzni. Mint például abban, amiről több gondolatot is írtam a közelmúltban is - a zacskókérdés. Mármint az, hogy elérjem a büféssel szemben, hogy a vásárolt terméket ne akarja egy nejlonzacskóba beletenni. Mert ő ugyanis akarja. Minden dolgot akkurátusan beletesz egy zacskóba, amit én röpke 20 méter séta után ki fogok dobni. Próbáltam ezt elmagyarázni - mármint, hogy mennyire parttalan dolog, illetve ha késztetést érez, hogy nejlont tegyen a szemetesbe, akkor ide se adja, dobja ki rögtön ő. Próbáltam hatni a lelkére, az eszére ezzel, hogy lássa mennyire felesleges dolog az, hogy megkapok valamit, amit szinte azonnal kidobok - hogy sokkal praktikusabb lenne, ha azt meg sem kapnám. Azt hiszem minden felesleges. A büfések fluktuációja és felfogóképességének hiánya keresztülhúzta a számításaim. Egy álommal lettem szegényebb. Viszont van egy halom üres zacskóm..

Karthágó!

Mindig ide kanyarodok vissza, ha a közüzemi cégekkel kell egyeztetnem, vagy a közigazgatással van dolgom. Nekünk Karthágó kellene, vérrel és sok ekével és több kamion sóval. Mindent le kéne gyalulni, felhinteni sóval és éberen őrködni tíz évig a szikes mező felett, ha felütné a fejét valami dudva, akkor azt vasbunkókkal lekalapálni és elhelyezni rajta újabb méretes- lehetőleg méteres sóréteget. Nehogy nyoma maradjon, hogy írmagja is pusztuljon ennek a mentalitásnak ami jelenleg ezeket a szektorokat jellemzi. Amikor mindenkinek egy formalevelet küldenek, amiben szénné fenyegetnek, jogszabályok erdejére hivatkoznak, kötbért és büntetést emlegetnek függetlenül attól, hogy kinek a hibájaként róható fel mindaz, amiről szó van vagy akár egyszerűen hiba nélküli, rutineljárásról lenne csak szó. Mintha az elintézés egyetlen, ügyfélbarát módja az lenne, hogy ránk dörrennek, erőt emlegetnek, és büntetést helyeznek kilátásba. A Macskafogó jut eszembe, amikor a premizálásnak azt a legvonzóbb változatát választották a szereplők, hogy a felajánlott információért cserébe az illető nem kap két marha nagy pofont. Lehet, hogy nekünk is inkább szénné kellene pofoztatnunk magunkat?

Hideg van

Reggelre hideg dér borította a kertet. Megdöbbentett a dolog, hisz ez azt jelenti, hogy az időjósoknak újra igaza lett. Ezzel újra javították a statisztikájukat - bár ha úgy vesszük a rossz időt lényegesen valószínűbben szokták eltalálni, mint a jót. Igaz, már tegnap megtettük a szükséges előkészületeket - amit lehet bevittünk a lakásba, a többit letakartuk - innentől a természet jóindulatára bízva a dolgot. Reggel a nap olyan pimasz módon sütött, mintha bocsánatot akarna kérni azért, hogy egész éjszaka ránk se nézett és ezzel hagyta elfajulni a dolgokat. Remélem, azért valahogy kibírjuk ezt a pár későőszi napot..

Unalmas facebook

Ááá, a facebook olyan unalmas! - Számtalanszor hallom sok helyről ezt a mondatot, legutóbb pont a gyerekemtől, aki offline életet már nem, online életet még nem él, elvan a saját kis világában, amiben a számítógép az az eszköz, ami az éppen aktuális játékot tárolja. Semmivel sem több ennél. Persze a kortársai, kollégái, ismerősei és barátai mind a facebookon élnek társasági életet, ott beszélgetnek ahelyett, hogy kiülnének a térre és ott dumálnának addig, amíg lemegy a nap. Ez utóbbi, a közösségi oldalak hatására egy csapásra kiment a divatból. Megértem persze ha odakint hóvihar tombol és a jegesmedvék az ajtót kaparják mert fáznak, hogy sokkal jobb a fűtött szobában tölteni az időt mint odakint, de azért vannak olyan évszakok, amikor mégis le lehet úgy ülni odakint, hogy ne ázzunk bőrig vagy ne fagyjon ránk a ruha, esetleg mindkettő egyszerre. Az a baj van velem, hogy túl konzervatív vagyok - ahogy valaki, akivel már rég nem beszélek, megjegyezte - konzerv. De túlságosan elkalandoztam. Jómagam szeretem a facebookot. Olyan, mint egy napilap, amit az ember maga állít össze. Ha megfelelő csoportokat enged a hírfolyamára írni, ha kitiltja az összes érdektelen vagy kutyagazda keresős ismerősét, ha az érdeklődési köreinek megfelelő kis színeseket enged csak a híroldalára, akkor olyan mint egy, csak az én részemre készített napilap, amiben csak az van, amit én szeretek. Olyan, mint elmenni az újságoshoz és ott vár már a lap, amit csak én vehetek meg és az van a fejlécre írva, hogy 'Csak neked!' Ez egy nagyon érdekes érzés és alig kell hozzá valami, hogy átélhessük. Szégyenszemre azt hiszem nekem kell megtanítanom a kölköt, mint az információs társadalom gyermekét élvezni ezt. Mindenesetre meg fogom próbálni, hátha sikerül..

Seprők

Új seprők jól sepernek. Vagy legalábbis máshogy mint a régiek. Ez nem azt jelenti, hogy a régi dolgok rögtön kukaérettek is és azt sem, hogy az újak feltétlenül jobbak lennének, mint a régiek. Illetve meglehet, de cseppet sem jelent ökölszabályt. Van azonban olyan helyzet is, hogy a régi jobban sepert mint az új, de ez jelenleg senkit nem érdekel. Az újat, viszont, ha már kicserélték, nem illik szidni, mert milyen dolog az már! Úgyhogy mindenki vonjon le ebből olyan tanulságot, amilyet akar. Tehát, ha nem tudsz úszni, ne mássz fára, mert elüt a villamos..