Furcsa érzés rég nem látott ismerősökkel a facebookon találkozni. Illetve nem is jó szó a találkozás, mert az valamiféle interakciót feltételez, pedig erről itt nincsen szó. Valamikor, az ősrobbanás idején, valamely körül nem határolható okból bejelöltük egymást, hisz mindketten úgy hittük, hogy ismerjük a másikat, de azóta ez a vágy, mármint a megismerésé - kihunyt bennünk. Talán sosem volt jelen, csak éppen úgy alakult. Külön univerzumokban élünk és világaink csak rövid időre találkoznak. Időnként az eszembe jut az, hogy jó lenne megszólítani, jó lenne ott folytatni, ahol régen abbamaradt a dolog, de aztán meggyőzöm magam a realitással. Ő is pont ugyanazt látja amit én és ha benne nincs meg ugyanez a vágy, én miért erőlködjem? Ami volt, már elmúlt, talán igaz sem volt..
2013. október 11., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Bennem is voltak ezek a furcsa érzések, aztán én is rájöttem, hogy ennyi volt az egész múltunk. Nem akarjuk folytatni. Pedig jó humorérzékű embereknek ismertem őket.
Azóta csak hírszolgálatokat követek a féjszen, ismerőseim sincsenek. Legalább nem idegesítenek.
Megjegyzés küldése