A szőlő

Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele.. Azt hiszem végérvényesen itt az ősz, közeledik a szüret ideje. Ha más nem, a gyümölcsnaptár megbízhatóan mutatja az időt, a közelgő, a kert végében lappangó évszakok álcájukat veszik, ha az ember a megfelelő gyümölcsök érését figyeli. A szőlő az őszt jelzi nekünk. Nem is tudom létezik-e később érő gyümölcs - talán a naspolya és a birs az, de így is vannak olyan fajták, amik még a tél kezdetére sem érnek be igazán. Maga a növény dicső múltra tekint vissza. Története egyidős az emberével, és mindig jelentős szerepet játszott a helyi történelemben. Leleményes eleink már az idők hajnalán rájöttek arra, hogy mire is tudják használni e nemes növényt és a gyümölcsét. Készülhet belőle a kalácsok olyan népszerű hozzávalója a mazsola, de készíthető belőle a boron kívül még gyümölcslé, lekvár, magjából szőlőmagolaj is. Magyarországon szép hagyománya van a szőlőnek, a bornak (Ha az utóbbi idők kannás- és egyéb borpancsolásait diszkréten elfelejtjük.) és az új fajták előállításának. Híres nemesítőink a teljesség igénye nélkül: Mathiász János, Stark Adolf, Póczik Ferenc, Kocsis Pál. Utóbbi nevéhez fűződik az Irsay Olivér szőlőfajta nemesítése, aminek érdekes története van. A nemesítőknél szokás volt, a hozzátartozókról elnevezni az új fajtát. Kocsis Pál abban az időben amikor ezt a növényt megalkotta, nem volt túl jó anyagi helyzetben. Megfogadta, hogy az új szőlőfajtát arról nevezi el, aki először vásárol belőle. Irsay Olivér borkereskedő volt az első vásárlója, így e fajta örökké az ő nevét hirdeti. Milyen egyszerű út ez a népszerűséghez..