A liba lába

A liba lába - avagy gondolataim a libatömésről. Megpróbálom leírni a gondolataimat a libatömésről. A tegnapi nap egy gyújtó hangulatú postot olvastam, és elég sok kommentárt is fűztem az adott cikkhez, de úgy látszik, hogy nem sikerült megfelelően elmagyarázni az álláspontomat ez ügyben. Ezt az írást afféle magyarázatként szánom, ezért megkérek mindenkit, hogy a várható hosszúsága ellenére próbálja meg elolvasni és a leírtakra reagáljon. (Ha valaki beírásán azt látnám, hogy olyan dolgot hiányol amit előzőleg megmagyaráztam, úgy veszem, hogy nem olvasta el amit írtam, és a hozzászólását törölni fogom. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni előre, mert az emberek többsége inkább egy cikk elejét olvassa el, mint a végét.)

Szeretném azt is leszögezni, hogy nem vagyok vegetáriánus, tehát húst is eszem. Tudom, hogy a hús a halott állat teste és a halott állat az élőből keletkezik, azáltal, hogy megöljük. Sajnos, a húsevés máshogy nem megoldható, valakinek meg kell halnia hozzá. Ez az állatvilágban a zsákmány, nálunk pedig a jelen esetben a baromfi. A liba. Válasszuk ketté a problémát. Ezen esetben az indulatok azért korbácsolódtak fel, mert emberek veszítették el az állásukat. Ez egy különálló probléma. Munkások különféle okokból naponta veszítik el az állásukat, erre a hírre fel sem kapjuk már a fejünket, de itt egy látszólagos semmiség miatt vesztették el a megélhetésüket. Munka nélkül maradni - rossz. Engem is rúgtak már ki (Ráadásul karácsony és újév között, hogy kellően rosszul kezdődhessen az évem - ez a fene nagy szociális érzékenység - de hát a piacgazdaságban ezt az egészet nagy ívben le...) tudom, hogy nem jó dolog. A kilátástalanság szörnyű, ha az ember napi ritmusban dolgozott és az biz tosított a a megélhetését és másnap már nem kell, az nagyon szar érzés. Tudom, tapasztaltam.

De most nem erről kívánok szólni, hanem a semmiség miatt, amihez emberek mérték a személyes tragédiájukat és igazából kétezer éve biztosan így ment, tehát tulajdonképpen tradíció, ha lehet hagyománynak nevezni más állatok kínzását. A világban számtalan helyzetben előfordul az, hogy állatokkal kegyetlenkednek, az is, hogy ebből hagyományt teremtenek - illetve erre hivatkoznak, de az emberek többsége nem foglalkozik ezzel. Messze van - mondják, és mennek a dolgukra. Azt el sem tudják képzelni, hogy mindennapjaikban hogyan kerül hús az asztalukra illetve, hogy az adott húsnak milyen mértékű szenvedést kellett kiállnia a tányérunkig. Nem az én problémám, hisz a közértben már tálcán van, és nem hasonlít arra az apró, esetlen simogatnivalóan édes kis szőrös állatra, amivel az állatkertben találkozunk szombaton, vagy vasárnap. Az ottani boci más tészta, mint a steak amit rendelünk. Mint írtam, a bocit sajnos meg kell ölni, illetve előtte fel is kell nevelni. Sajnos a steak nem jó gombából, vagy fűrészporból ahogy a vegák ezt szokták állítani. Egész egyszerűen más az íze, ráadásul azokat az anyagokat sem lehet beszerezni általa, amiért mi annak idején rákaptunk erre az eledelre. (Pl B12 vitamint.) Az állatot előtte fel kell nevelni és le kell mészárolni. Ez sajnos ezzel jár. De nem mindegy, hogy ezt mi hogyan tesszük. Az állat egy érző lény, bárhogy is próbálják ezt a dolgot háttérbe szorítani azok, akik ebből élnek, tehát olyan lényként kell őt kezelnünk, akinek érzései és fájdalmai vannak. Pont mint nekünk. A megölésétől nem tudunk eltekinteni, hisz meg kell őt ennünk - ezt senki nem tudja úgy csinálni, hogy a zsákmánya ezt élvezze, de azt meg tudjuk tenni, hogy a szükségesnél több szenvedést ne okozzuk neki. Az állatvilágban a ragadozó egy pillanat alatt eltöri az áldozata gerincét ezzel véget vetve a szenvedésnek, nem kínozza ok nélkül hetekig vagy hónapokig olyasmivel, amit magának se kívánna.

Azt hiszem történelmi okai vannak ennek, aminek egy részét a vallásunkban kell keresnünk. A teremtés könyvében az Úr ezt mondja Noénak: Féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja.. minden ami nyüzsög a földön, a kezetekbe adatott.. Isten, ezáltal, hogy az állatokat az az ember alá helyezte, világossá tette számunkra, hogy következmények nélkül tehetünk velük azt amit akarunk, hisz nem társaink ők a földön, hanem rabszolgáink, és egyedül a kényelmünket szolgálják. Tehát a nekünk tetszők szaporíthatóak, az utálatosakat irthatjuk kedvünkre. Más vallások, ahol létezik a lélekvándorlás, mint fogalom, jóval szerényebb alapokon nyugszik és az olyan országokban az állatok sorsa is jobb valamivel. Persze gonosz emberek ott is előfordulnak, de ha az ember tudja azt, hogy a lelke esetleg egy állatban él tovább a halála után, akkor meggondolja azt, hogy kegyetlenkedjen a kutyájával, vagy bármivel, mert lehet, hogy épp ezt a saját nagyapjával teszi. A vallásunk elszakít ott mink et a természettől, egy felsőbb szintre emelve minket és ez feltétlenül rossz. A problémáink nagy része ebből a hozzáállásból származik.

De térjük vissza a libára, mint az aktuális kegyetlenkedés elszenvedőjére. A libát sok minden miatt szokták tenyészteni. Tollat ad a párnáinkba, húst az asztalunkra, de jó házőrző is, mert nagyon éber és megismer és jelez minden idegent. De van egy gyengéje - a mája. Illetve ez a mi gyengénk, hogy szeretjük a libamájat, a hízott liba máját. Le kell szögeznünk, hogy amit mi szeretünk benne az tulajdonképpen egy kóros állapot. Az embergyógyászatban ezt a kórképet májzsugornak, avagy zsírmájnak nevezik, és abból áll, hogy a máj (amely a szervezet méregtelenítő központja) kötőszöveti állománya kórosan felszaporodik, egy idő múlva már nem tudja ellátni a funkcióját és a páciens májelégtelenségben meghal. (Erről bővebbet itt olvashatunk:
http://www.medimix.hu/cikk.php?cid=461) Tehát a zsírmáj mindenképpen halálos. Ha vesszük a fáradtságot és végigolvassuk a beidézett cikket, láthatjuk, hogy a zsír felszaporodása indítja el a májon, illetve közrejátszik benne a megnövekedett stressz is. A kezelés résznél kiderül, hogy a probléma megoldásában nagy szerepet játszik az egészséges étrend és a testmozgás - tehát e két dolog ellene dolgozik a májzsugornak. Ezt a két dolgot vonjuk meg a libától azáltal, hogy szűk helyre tesszük, illetve egyoldalúan, hizlaló táplálékkal etetjük. A stressz valószínű a bezártság következménye, így már kész is a recept a porhanyós libamájhoz.

Vegyük azt figyelembe, hogy a liba gerinces állat. Valamiért a gerinceseket az állatvédelmi törvény kiemeli a többi élőlény közül. Igazából örülhetünk annak, hogy legalább ők valamennyire védettek ezáltal, de a helyzet cseppet sem olyan rózsás, mint ezáltal gondolhatnánk. A törvény kivételeket tesz, és pont a liba ügyében. Ezt tekinthetjük úgy hogy a gazdasági előny felülírja az erkölcsöt. Norvégia és Japán előjogának tekinti a bálnavadászatot, Kanada a bébifókák leölését és a Feröer szigetek népe is vadászik delfinekre. Utóbbiak szerencsére kevesen vannak, de mindig lesznek olyan népek akik az erkölcsi érzéküket a bevétel számolása közben a sutba dobják. Libaügyben Franciaország is deklarálta mindezt, hogy tradicionális joga a libákkal való kegyetlenkedés. Lássuk be hogy nem ez az első (és valószínűleg nem is az utolsó) fricska ettől
az országtól, de mit tehetnénk mást. Nem hinném, hogy erkölcsi alapunk lenne bírálni egy ország viselkedését, ha mi is azt tesszük, amit ők. Nyilván a Norvég kormány sem tiltakozna jegyzékben a japánok bálnákkal történt kegyetlenkedései miatt. Tehát nem mérni kellene minket egy másik államhoz, hanem megmutatni nekik és összefogni másokkal, akik szintén nem teszik. A legtöbb európai országban elismerték a libatömés kegyetlenségét és be is tiltották azt. Álljon itt egy aktuális idézet: Az összefogás nagy erő, amely hegyeket is képes elmozdítani. Ha legalább a fele tolja, és egy irányba..

Érvként hangzott el komoly forrásból (Már amennyire komolynak lehet tekinteni azt, aki a libák sérelmére elkövetett kegyetlenkedés hasznából él.) hogy ez nem is igazi kínzás, hisz ha az lenne, akkor jellemző lenne az elhullás. Mint az emberi példából tudjuk, a májzsugor halálos májelégteleséghez vezet. Az elhullás valószínűleg szükségszerűen bekövetkezne, csak nem várják meg azt, amíg tömeges méreteket ölt. Maga a májzsugor nem fájdalmas, csak az esetek kis százalékában, de van más is ami miatt az ilyen irányú mezőgazdasági tevékenység rossz. Emberi példából tudjuk szintén azt, hogy a bezártság rossz. Magánzárkával a legkeményebb bűnözők is megtörnek egyszer. A kutya láncon tartását kínzásnak tartják, hisz nem tud kellően mozogni, pedig rendelkezésre áll neki a teljes lánc hossza. A szárnyast ellenben olyan helyen tárolják, ahol megfordulni nem tud, sőt esetenként leülni sem. Ez jelentős stressz egy olyan állatnál, aki ezt nem szokta ezt meg, attól el is tekintettem, hogy a kényszer táplálás se kellemes. Mindenki tudhatja akinek egyszer mosták már ki a gyomrát erőszakkal (Nekem még nem, de el tudom képzelni.) vagy esetleg tükrözték a gyomrát. Az állatnak ezt legalább napjában kétszer el kell viselnie legalább egy hónapon keresztül. Nem hinném, hogy lenne ember aki ezt nem tortúraként élné meg, ha vele csinálnák mindezt. Konklúzióként azt állapítanám meg, hogy a libatömés mindenképpen állatkínzás, tehát fel kell lépni ellene, akárki csinálja! A velünk élő állatok mindenképpen megérdemelnek annyit, hogy ha már a húsukra szükségünk van, ne tegyük ki őket olyan szenvedéseknek, amit magunknak se kívánnánk. Ne rabszolgának tekintsük őket, akikkel mindent megtehetünk, hanem tekintsük őket olyannak, akik az életüket adják azért, hogy mi élhessünk..