Fénysebesség

Este kimentem fáért. Ez nem egy nagy hír, minden olyan nap megtörténik, ha hideg van, be tudok fűteni, azaz van rá időm és fa is van. Ma is pont így történt, ahogy az év számtalan hasonló napjainak egyikén. Az égbolt gyönyörű és csillagos volt, fejem felett pont az Orion csillagkép világított. Bár szeretem és tisztelem az Oriont, hisz egyike azon keveseknek amit fel vagyok képes ismerni, igazából azt kívánom már, hogy tűnjön el a láthatár alá. Ugyanis, csak a téli égbolton látszik és pont elegem volt már eddig is a télből. Szóval, napi rutin a fahordásos égbámulás. Ha én lennék Stirlitz, gondolhatnám, hogy csillagok, mire a csillagok gondolhatnák, hogy Stirlitz. Így viszont nem is tudom, hogy mit gondolnak, ha gondolnak egyáltalán. Az ember bandukol a fáskosárral és rendre emelkedett gondolatok töltik be elméje űrjét, de most eszembe jutott ez a Stirlitz dolog és hogy a híres kémről visszaverődő holdsugarak mennyi ideig utazhatnak, míg elérnek addig a bizonyos csillagig. A foton, ami épp akkor vágódott le zsíros orrának bőréről, hogy fénysebességgel távozzon a mélyűr irányába, mikor elkezdtem az írást, folyamatosan elképzelhetetlen sebességgel száguld, mire befejezem a betűvetést, még mindig, sőt talán mire nyugdíjba megyek még akkor is őrült sebességgel halad. Közben fel sem írják gyorshajtásért, pedig biztos elsuhan pár lakott terület mellett. Sok dolog van a világban ami csodálatos és elgondolkodtató. Ilyen az Orion, a fahordás, a fotonok és ilyen Stirlitz is.