2014. március 18., kedd

Telefontartó project

Most, hogy lett új telefonom és felmerült bennem az igény arra, hogy ne csak hagyományos telefonként használhassam, hanem egy bluetooth-os billentyűzettel kvázi jegyzetfüzetként is funkcionáljon, gondoltam arra, hogy jó lenne valami tartó, ami elé letéve a billentyűzetet, tartaná a telefont, hogy látni is lehessen és fogni se kelljen hozzá. Előbb a neten nézegettem, mert időnként egyszerűbb, ha az ember helyett más dolgozik, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Gondolat gondolatot követett és végül úgy döntöttem, hogy magam valósítom meg az eszközt. A mű kész lett, igaz világkiállításra nem indulnék vele, de praktikus és jól használható, nem csak gépelésre, hanem telefonálásra, ráadásul ha valami baja lesz, fillérekből javítható vagy újra elkészíthető, ráadásul ez a munka még szórakoztató is. (Főleg, ha látom azt, amit csinálok.) 


Mint az az első képen látszik, egy vékony cd tokból képzeltem el a művet. Ezt ugyanis túl lehet nyitni, 'A' alakba kifordítva a fedelét a tokrésztől. Ezt ugyan a sarkoknál akadályozza egy kis műanyagdarab, de egy ráspollyal ez könnyen orvosolható. Ezt jelzi a képen a piros karika. A lukak, amikbe a telefon tartószerkezete kerülni fog, azért került ilyen magasra, hogy beférjen alá a telefon töltő csatlakozója, ugyanis gondolni kell arra, hogy töltés közben is tarthassa a tartó a készüléket. A telefont a kék kontúr jelzi, ha fel fog feküdni a csapokra.

Itt már láthatóak a majdani telefont tartó csapok, amiket két kis csavar, alátét és anya valósít meg. Vissza van helyezve a cd eredeti fedlapja is. 


A fedlapot a csavarok helyén ki kell fúrni, hogy összecsukva a csavarok átjöhessenek a fedlapon, mert különben a tokot nem lehetne teljesen összecsukni. A csavarok lehetnének rövidebbek is, de ilyenek voltak és nem akartam vesződni se a beszerzéssel, de a kisebbre vágással. A fedlapra tervezek még ragasztani egy műanyag dobozt, ami a tok összecsukott állapotában végi a pöcköket, de egyelőre nem találtam meg az erre ideális fedelet és ha direkt nem akarom letörni a csavarokat, akkor egyelőre tartani látszanak így is. 


A csavarokra tettem zsugorcsövet, ami kettős szereppel bír. Részben védi a rátett telefont a csavar menetétől, részben pedig szinte levehetetlenül rögzíti az anyát is. A zsugorcső egy pákával könnyen rámelegíthető úgy, hogy a tok ne olvadjon meg a hőhatás miatt. 


Maga a kinyitott állapotban rögzített tok, a telefon nélkül. Az összecsuklástól egy darab madzag védi, ami részben a fedélhez van rögzítve, készben a másik oldalon egy gombként funkcionáló műanyagdarab van, amit egy bemarásba lehet betenni. Amikor összecsukom, az egész 'zárszerkezetet' be lehet csukni a cd-n belülre, így nem kell félni attól, hogy leszakad, vagy elhagyom. Közben kiderült az is, hogy a telefont nem csak állítva, hanem fektetve is kellő stabilitás mellett tartani tudja, ha a pöckök kellő távolságban vannak egymástól.

Nincsenek megjegyzések: