Ismerősökkel a közelmúltban történt dolgokon gondolkoztam a minap. Illetve a szó ide kissé erős - ismerős - ez feltételezne valamifajta ismeretséget, érdeklődést a másik iránt, de ez csak felületes, talmi, de ez ebből a szempontból nem annyira lényeges, illetve ha az is lenne, az én eszközeimmel ezen változtatni nem tudok - ennyit röviden a bizonyítványom magyarázásáról. Szóval minden az első emberekkel kezdődött. Amikor úgy gondolták, hogy a saját társaságuk már nem elég, vagy éppen megcsömörlöttek a fajtájuktól (Ezt bizonyos esetekben nagyon is meg tudom érteni) egyéb társaságot kerestek maguknak, a vadállatok képében. Háziasították őket, talán szükségből, talán csak a maguk szórakoztatására - ki tudja? Összekapcsolták az életünket velük, cserébe mi elláttuk őket és rájuk tapasztottunk egy csomó emberi tulajdonságot és betegséget is. A magunk képére próbáltuk formálni őket, ahogy minden mást is, több kevesebb sikerrel. De mindezektől nem váltak emberré , bárhogy is ragaszkodunk hozzájuk. Az ő életük szükségszerűen rövidebb, a barátkozás kezdete magában foglalja a tragédiát is, az elvesztésüknek a tragédiáját, ami előre látható és megváltoztathatatlan. Jobb ezzel tisztába lenni, és olyannak szeretni őket amilyenek, és megérteni, ha a természet teszi a dolgát. Talán azzal járnánk a legjobban, ha emberi érzéseinket egymásnak tartogatnánk..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése