Kiállhatatlan

Kiállhatatlan. Ki állhatatlan, ki? Hát az hiszem én. Mostanában furcsa lelkiállapot lett úrrá rajtam. A számomra fontos emberek barátságát igyekszem megnyerni magamnak, itt jön be a képbe bizonyos esetekben a bizonyos szénásszekeres hasonlat - amik nem állnak meg nekem, és én csak futok, futok. Azokat pedig, akikben csalódnom kellett, most erőnek erejével próbálom magamtól elmarni. Bármennyire igénylem is az emberek társaságát, és mindent megtennék azért, hogy jó sok ismerősöm lehessen, hogy emberek, barátok , lelki társak vegyenek körül, mégis akiben egyszer csalódtam, akik megvezettek, vagy a képembe hazudtak, azokat mind most a szemétre vetném. Pedig egyszerűbb lenne mindenkit a hibáival együtt elfogadni olyannak amilyen valójában. A hazugot azzal, hogy ő mindig hazudik, a kelletlent a kelletlenségével együtt. De most ez nem megy. A mostani hangulatom arra sarkall, hogy elválasszam az ocsút a tiszta búzától, és ezt a szép analóg világot, digitálisra, fekete fehérre változtassam át. Erre remek indokot adhat az életkorommal járó, és egyre erősödő hülyülésem. Néha kedvem lenne elvonulni egy lakatlan szigetre és csak a legszükségesebbeket magammal víve, kiszakadva élni a társadalomból. Most azt hiszem, ez a sziget, ez a menedék bennem van, vagy talán én magam vagyok a saját szigetem..