A sztrájk

Ma van a sztrájk napja. Egy olyan tiltakozás kezdete ez, amit a politikusaink indítottak, véleményem szerint megvezetve az embereket, kihasználva a magyar ember azon beidegződését, hogy minden változástól tart, minden változás csakis rosszat hozhat és már megint elvesznek valamit, ami eddig járt. Pedig lassan negyven éve, amely időszakra a személyes emlékezetem kitart, a magyar egészségügy sosem volt jó. Eddig senki sem akarta ezt megváltoztatni, mindenki tudta, hogyha kórházba rokonok és családi háttér nélkül megy be, főleg ha idős, van rá jókora esélye, hogy otthagyja a fogát. Nekem ez valahogy nem alternatíva, és mivel havonta jókora összeget gombolnak le a fizetésemből a rendszer fenntartására, tudom, ha valami bajom lesz, csak a saját családomra számíthatok abban, ha kórházba kerülök, hoznak be wc papírt, gyógyszereket, ha gyógyítani szükséges, mosdatnak ki a saját piszkomból, forgatnak és fürdetnek, hogy ne legyek felfekvéses és ne kapjak tüdőgyulladást, é s etetnek, ha látják, hogy magamtól képtelen vagyok. Súlyos ezreket tömnek be orvosok és nővérek zsebeibe azért ami a dolguk lenne amúgy is, egy működő rendszerben, ahogy az autószerelőnek sem adunk pluszpénzt azért hogy rendes munkát végezzen, hisz az a dolga. Rokonok nélkül ez a dolog nem megy - de lássuk be, soha nem is ment. Számos családtag, és ismerős több évtizeden keresztül bekövetkezett halála vezetett erre rá, és én is így fogok járni, ha ez a rendszer így marad. Ezt én valahogy nem szeretném. Szebb halálnak tartom, ha rám esik a körúton egy zongora, mint egy mai magyar kórházban, lassan de biztosan pusztulni el, miközben egyes politikusaink azt bizonygatják, hogy a létező legjobb rendszerben élünk, és ezt bűn lenne megváltoztatni. Néha komolyan úgy érzem, hogy vagy a grállovagok hazudnak, vagy nem ugyanabba a kórházba járunk. Utálom a politikusokat! Mindet..