Megállt

Vannak dolgok, amiket nem lehet megjavítani és vannak olyanok, amit talán nem is érdemes. Vannak olyanok, amik arctalan és személytelen tömegként tűnnek fel, nem pedig megfeszülten dolgozó emberek sokaságának - ugyanis ha valóban megfeszülten végeznék a munkájukat, akkor előbb vagy utóbb juthatnának is valamire ahelyett az értetlenkedés helyett, amivel rácsodálkoznak a való világra és arra, hogy miért fogy körülöttük a lehetőség, ahogy búvárharangból az oxigén, ha nem elég, hogy mi ülünk benne, még tüzet is rakunk, hogy ne fázzunk.  Miért van az, hogy bármilyen folyamat megakasztható és tetszőleges időre kitolható a végtelenbe, ha az ügylet bármelyik részén, a szóban forgó iratot, vagy cikket feladjuk a postára? Látszólag a postai tevékenység nem ördöngösség - arról van ugyanis szó, hogy a megfelelően megcímzett borítékot el kellene juttatni A pontból B pontba. Ez menne úgy is, ha az ember fogna egy nyugdíjast és odaadná neki a dolgot azzal, hogy Mari néni, legyen olyan kedves elvinni ezt Bébe, de innentől kezdve tetszőlegesen el lehet bonyolítani úgy, hogy még működjön a dolog. Itt azonban a működés nem cél, így aztán mindig meg a csodálkozás és az értetlenkedés, miért van az, hogy az emberek nem veszik igénybe a tökéletes szolgáltatást, miért pusztul és rohad az egykoron annyira jól prosperáló vállalat? Tegyük a szívünkre a kezünk és kérdezzük meg magunktól azt, vajon az emberek igénylik azt, hogy a dolgaikat ahelyett, hogy odavinnénk ahová szánnák, tetszőleges időre vagy akár örökre elveszítsük és soha ne adjuk nekik vissza? Na ugye, hogy nem. El kellene ezen gondolkodnia valakinek..