2014. december 15., hétfő

Átok

Sikerrel emlékeztettem magam, így eszembe jutott, hogy átkot mondjak arra az idiótára, akinek sikerült annyi kedvesen szívatós hibát beletenni a magicnek nevezett programfejlesztő eszközbe. Azaz nem biztos, hogy direkt tette bele, de talán direkt hagyta benne. Ezáltal most, illetve a múltkorjában kedélyes órákat tölthettem el hibakereséssel, ugyanis a program látszólag jól volt megírva, viszont nem jól működött. Ez egy interpretált nyelv, de annak ellenére semmilyen gyári debug eszköz nem áll rendelkezésre - de mit várhat az ember olyan fejlesztőktől, akik szerint a programon belüli schmidtelés, azaz a ctrl-c,v alkalmazása az ördögtől való, és így nem is támogatott? Ráadásul nem konzekvensek bizonyos dolgokban, így például a nyelvi állományok kezelése is egyedi, nem azt a módszert követik, ami mondjuk a fájl vagy típusszótár esetén lett megvalósítva és ott tulajdonképpen bevált. Szóval, hogy végre átok is legyen a dologban - nőjön be az orra lika az ilyennek!

Nincsenek megjegyzések: