2014. december 16., kedd

Csöbörből vödörbe

A dolog úgy kezdődött, hogy nem jött meg az a bizonyos dolog, amit az e-bayról rendeltem. Időnként megesik, hogy a kígyó elesik, azaz az állítólag feladott csomag nem ér ide. Ilyenkor segít az e-bay ügyfélszolgálata, vagy jobb esetben maga a kereskedő, ha sikerül vele felvenni a kapcsolatot. Így jártam most én is, az általam rendelt dolgot nem kaptam meg, a kereskedő nem válaszolt, az e-bay tette a dolgát, a kártérítés megérkezett. Mivel a dologra továbbra is szükségem volt, megrendeltem újra. A kudarcot vallott eladót kihagytam a sorból, mert az értékelései között gyanúsan sok volt a hasonlóan járt ügyfél, gondoltam, hogy nem járok jól vele - inkább nem kísértettem a sorsot. Megfontoltan választottam egy másik, szintén angliai készlettel rendelkezőt, teljesen más e-mail címmel, negatív értékelésben szegényebb és nem a postázást elmulasztó partnert. Megrendeltem a dolgot és vártam a nyugtát. Közben megjött a visszafizetés nyugtája is. Pont egymás alá került a két levél a levelezőben. Az állt benne, hogy Liu Ming visszafizette a termék árát, majd Liu Ming elfogadta a rendelést. Ezt jól megszívtam. A legnagyobb gondosság mellett is sikerült kiválasztani ugyanazt a partnert, ugyanis Liu két (illetve ki tudja hány?) néven is árulja ugyanazon termékeket a neten. Kétségekbe vagyok esve egy kicsit emiatt..

Nincsenek megjegyzések: