Émelygés

Azt mondják, hogy negyven év felett, ha az ember reggel felébred és nem érez semmit az azt jelenti, hogy halott. Ebben lehet valami. Lassan több mint két hete folyamatosan gyomorpanaszaim vannak émelygéssel kísérve. Roppant kellemetlen, mert permanens hasmenéssel együtt jár. Előbb azt hittem, hogy szimpla utazási stressz, aztán ételmérgezés, legutóbb gyógyszer mellékhatásnak gondoltam, de ahelyett, hogy abbamaradt volna, amikor beszüntettem a kérdéses kegyszer szedését, most újra felerősödött, tompa gyomortáji fájdalommal együtt. Jelen pillanatban nincsen jobb ötletem, hogy mit tegyek vele.

Láz

A szervezet védekező reakciója a fertőzés ellen. Állítólag. Azt mondják, hogy a megemelt hőmérsékletet nehezen bírják a kis nyavalyások, amik a kórságot terjesztik, ezért nem is praktikus csillapítani a lázat, csak akkor, ha meghalad egy bizonyos értéket, ami viszont már a szervezetet is igénybe veszi. Persze az egész tudományos maszlag kevésbé tűnik építő jellegűnek, ha az emberben magában játszódnak le ezek a dolgok. Mert ülni más ágyánál és megkocogtatni a fejét azzal, hogy ááá, hisz ezt se tudtad? - persze sokkal kellemesebb elfoglaltság. Amúgy más már nem is hiányzott volna az ágyam mellé, csak egy kocogtató és egy púp a hátamra. Remélem most egy darabig le van tudva a dolog..

Dolgozni jobb

Az a baj, hogy az ember gyakran feledékeny és csak a jó dolgok jutnak eszébe sokszor arról, hogy milyen jó lenne tartósabban idehaza lenni anélkül, hogy a munka terhei a vállát nyomnák. Most megtörtént ez a helyzet, de cseppet sem vagyok ettől boldog. Jelenleg ugyan bár szabadságon vagyok, de egyúttal dögrováson is, ami nem tesz jót az önbecsülésemnek. Az ember mindig máshol lenne mint ahol ténylegesen van, amikor egy különösen fárasztó munkanap közben eszébe jut az, hogy ennél még az is jobb lenne, ha betegen feküdnék odahaza forró teát kortyolgatva, most az jut az eszembe, hogy szívesebben dolgoznék inkább valami fárasztót és lélekölőt. Erre persze mondhatnám, hogy annak idehaza is nekikezdhetnék, de épp ez a rút dolog a betegségben, hogy levertté tesz. Nincs se kedv, sem ötlet az igazi munkához, így marad a fekvés, a nyögés és az alvás, amit azért egy idő múlva rendesen meg is lehet unni.

A só

A sóval csak a baj van. A meséből tudhatjuk, hogy öreg királyok nehezményezik, ha szeretetüket a sóhoz hasonlítják, de ott van a Holt tenger is, ahol a sótartalom miatt egy tisztességes vízbefulladást sem lehet produkálni. Arról nem is szólva, hogy ez a vegyület meglehetősen agresszív és követelőző is. Jut eszembe arról, hogy idei, egyáltalán nem megérdemelt betegszabadságom töltöm idehaza. A kollégáim úgyis állandóan kötekednek, hogy miért nem megyek haza ha beteg vagyok - persze ez nem az értem való aggódás hangja, hanem a félelemé, hogy elkapnak valamit. Megelőzendő a negatív felhangokat, inkább vettem ki pár nap szabadságot - legalább addig míg le tudom legalább egy percre venni a zsebkendőt az orromról. Persze másoknak meg fogalmuk sincs a gyalázatos állapotomról, így levélben kapom az újabb feladatokat. Itt jön képbe a só agresszivitása, ugyanis hiába vagyok beteg, a sónak mennie kell tovább, így kénytelen vagyok alkalmazkodni ehhez. A nátrium lehet az oka. Még a szeme sem áll jól..

Mutizmus

Az a jó abban, ha az ember orvosi témákban olvas könyveket, hogy előbb utóbb megtalálja magán az éppen olvasott betegség tüneteit. Hasonlóképp, mint talán a Három ember egy csónakban című regényben ahol az egyik főszereplő járt hasonlóan. Én most legutóbb a mutizmusról olvastam és utánanézve a dolognak, eszembe jutott az, hogy a családi legendárium egy része most talán új értelmet nyert a felismerés által. Az is eszembe jutott, hogy mi lehetett volna akkor, ha felismerik a dolgot és kezelik is - ha a dolog egyáltalán kezelhető - vajon mi lehetett volna belőlem úgy? Lehettem volna oktató, nem ily billentyűzet koptató, esetleg tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász? Mennyi felemelő életpálya lehetősége nyílhatott volna meg. Bár ha arra gondolok, amire a regény szereplője jutott, amikor elvitte az orvos barátja receptjét a patikushoz, aki megtagadta a kiszolgálást azzal, hogy ezt neki kellene megtennie. A recepten az szerepelt, hogy minden nap fél óra séta, egy korsó sör és ne olvasson hülyeségeket. Lehet, hogy nekem is inkább ezt kellene tennem.

Bokaproject avagy miért jó az egészségügy szerintük, ahogy van..

Azt hallottam a legutóbbi választás körül felcsapó populizmusban valakiktől, akik annak rendje és módja szerint meg is nyerték ezzel, meg a hasonló kategóriájú egyéb megállapításaikkal a választást, hogy az egészségügy jó ahogy van, na meg azt is, hogy ez valójában egy sikertörténet és nem lenne jó privatizálni, mert akkor mindenféle szörnyűség történhetne. Az egészségügy valóban jó, persze csak akkor, ha kellően messziről nézzük. Mondjuk, ha háromszáz méterről tekintünk alá, hol az autók is pici játékoknak tűnnek és nincs is semmi bajunk - nos, akkor valóban jónak látszik. Ha azonban valami bajunk támad, kezdődnek a gondok. Ezt jómagam is megtapasztalhattam, amikor, látva a remek tévéreklámot, ami rendszeres mozgásra buzdít, azt vettem bele a fejembe, hogy futkosni kezdek. Egyelőre kis köröket a háztömb körül, egyre magasabbra téve a lécet. Nos, a harmadik alkalommal már egész jól ment, kezdtem megtalálni az örömet a dologban és egyre kevesebbet kellett megállnom pihenni, szóval jó volt. Mindaddig, míg el nem romlott valami a bokámban. Kezdetben arra gondoltam, hogy húzódás, hiszen nem dagadt meg és nem kezdett a szivárvány különböző színeiben játszani - kívülről teljesen úgy néz ki mint a másik, csak éppen haszontalan, mint a papok férfiassága - ugyanis nem tudom rendeltetésszerűen használni. A háziorvosom ellátott mindenféle tanáccsal, ami jelentősen mérsékelte a fájdalmat, így már használni tudom, de nem lett az igazi, ezért arra gondoltam, hogy meg kéne mutatnom szakorvosnak is, mert abban a balga hitben élek, hogy a láb még menthető, így nem dugnám be a villamos alá még, hanem elugrándoznék rajta míg lehet. Szakorvoshoz elmenni nem egyszerű dolog. Először is kell beutaló. Kiderült, hogy ahhoz, hogy a háziorvos kiállíthasson beutalót, előbb elő kell magam jegyeztetnem a szakrendelőben. Ha lesz időpontom és orvosom, akkor ezen adatok birtokában adnak nekem beutalót, amit elvihetek majd a szakrendelésre, mert ott kérni fogják. Felhívtam tehát a szakrendelést, hogy adjanak időpontot. Tudtak volna adni másnap 11 órára, ami ugyan csábító volt (valaki lemondta, ezért szabadult fel!) de mivel esélytelen volt, hogy addigra szerzek beutalót, nem tudtam élni vele, így két hét múlva fogadnak csak. Előbb nem volt. Mint utóbb megtudtam, ezzel is szerencsés vagyok, mert vannak vizsgálatok amikre egy hónapot vagy akár több mint fél évet is várni kell. El sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék akár két hétig is, ha valóban nem tudnék járni - mint ahogy tudok, csak valami kattog a bokámban és fáj is - igaz nem annyira, hogy ne tudjak mozogni tőle . Szóval van időpontom és orvosom, most mehetek vissza a háziorvoshoz a megfelelően kitöltött beutalóért, amivel mehetek majd a szakrendelésre két hét múlva. Furcsa, hogy a XXI. században egy háziorvos nem láthatja a szakorvos foglalását és adhatna a szakrendelésre időpontot maga is, hisz ilyen rendszer a repülőtársaságoknál kb 40 éve működik mindenhol a világban, ugyanis egy alaszkai porfészekből is lehet egy New York-i repülőjáratra helyet foglalni és valljuk be az elv ugyanaz. Ehelyett a beteg vár és pendlizik a szakorvos és a háziorvos között, és mindez tökéletesen illik a NER rendszerébe, sőt mitöbb ez így jól is van. Azt azért megkérdeztem a szakrendelés kartonozójában, hogy mi van akkor, ha netalán orvul meggyógyulnék addig, amíg sorra kerülök, hisz a természet kiszámíthatatlan. Nos, akkor majd lemondom az időpontot és ezzel határtalan örömöt okozhatok másoknak, akik ezáltal egy szabad időponthoz juthatnak általam. Ugye milyen jó rendszer ez? Csak betegnek nem szabad lenni és valóban..

Lapát

Egy napja csak a lapátra gondolok, meg- megállva! Jutnak eszembe a költő kifordított szavai, noha az eredeti szavaknak aktuálisabbnak kellene lenniük pont a mai napon. De ugye a lapátnak is aktualitása van - bármennyire is furcsa. Új gyógyszert szedek - pénteken kezdtem el. Mint minden, ennek is vannak mellékhatásai - például az, hogy álmosít. Így hát innen a szerszámmal való kapcsolat - mert úgy érzem magam, mint akit képencsaptak egy szívlapáttal - csak, hogy a szeretet szavát is be tudjam csempészni az írásba. Aorta az igazi - mert az szívből jön! Legszívesebben bemásznék az asztal alá aludni! - mert ugye nem elég, hogy törődött vagyok, de még dolgoznom is kell ezen a szent napon, ráadásul ettől függetlenül holnap kezdődik az újabb munkahét, és a hétvégi munkavégzés egyéni szoc. probléma..

Megmaradok

Azt hiszem megmaradok, persze ha nem esik a fejemre holnapig egy páncéltőkés zongora - ami ugye itt a házon belül eléggé valószínűtlen dolognak hangzik, bár matematikai esélye akkor is van - nem vagyok matematikus, de körülbelül annyi, mint annak, hogy lottó ötösöm legyen. Valljuk be, utóbbinak jobban örülnék, igaz az előbbinek nagyobb hírértéke lenne a bulvársajtó számára, bár ezt én már kevésbé értékelném. Szóval egyre jobban vagyok, már csak egy kevéssé émelygek csak - furcsa és egyben félelmetes, hogy egy fél tabletta bármi mennyire ki tud ütni közel egy mázsa szerves anyagot. Megdöbbentő!

Talán megmaradok

Szombat este egy teljesen rutindolognak tűnő tett határozta meg a további napjaim sorát. Az orvos által felírt új gyógyszer kezdőadagját vettem be, ami magasabb volt mint a leírásban szereplő kezdőadag, de az orvos megnyugtatott, hogy gyerekek ennek többszörösét szedik be. A bajomra már eddig is próbáltam szedni valamit - mert maga a kórság zavart. Nem olyan halálos nyavalya, de mindenképpen zavaró. Az eddigi orvosságok vagy nem használtak, vagy olyan tüneteket okoztak, amik kellemetlenek voltak, így kerestem az igazán nekem való szert, amit tegnapig azt is hittem, hogy megtaláltam. A bevett adag (valószínű) kölcsönhatásba lépett az altatómmal (szerencsére az allergiagyógyszerem éppen elfogyott, mert különben azt is bevettem volna) és a teljes vasárnapi napra kiütött. Nem bírtam járni, émelyegtem és ha felálltam, azonnal el akartam ájulni. Így az egész napot tulajdonképpen átaludtam. Az orvos azt mondja, hogy meg fog szűnni a hatás, ahogy kiürül a szervezetemből. Ma szabadságot vettem ki, mert dolgozni nem tudnák - tulajdonképpen a munkahelyre való bejutás is megvalósíthatatlan feladatnak tűnik. Apró céljaim vannak mára, megfürdök, esetleg lemegyek a lépcsőn, ilyesmi.. Ezzel azt hiszem elleszek, a világmegváltás meg várhat. Ha megélem..

Betegszabadság

Immáron második napja vagyok betegszabadságon. Ami azt jelenti, hogy beteg lettem ezért szabadságot vettem ki, mert így jobban járok, mintha táppénzre mentem volna és így is marad majd szabadságom jövőre. Amiért persze a cégem fogja szívni a fogát, de hát ez van - így is mehetek majd be valamelyik vasárnap dolgozni - azt meg igazából nem bánja. Viszont a mai nap jó híre az, hogy úgy néz ki, megmaradok. Ami már csak abból a szempontból is öröm, hogy a hétvégére programot terveztem, amit megnehezített volna a korai és nem tervezett halálom. Valahogy nem lett volna ugyanolyan úgy elmenni az eseményekre, mint így..

Napi bölcsesség

Ha valaki netalán lenne akkora barom, hogy a betegsége alatt otthonról megpróbál segíteni a munkahelyén folyó dolgokban, a mai eszemmel inkább lebeszélném erről. Ugyanis a munkahelyen dolgozók általános vélekedése az erről a dologról, hogy abban az esetben ha az ember beteg, akkor az ágyában fekszik és nyög, telefonokra nem válaszol. Ha már legalább az egyiket nem teszi, akkor pusztán táppénzcsalásból kifolyólag van odahaza és mint olyan a megjegyzések kereszttüzébe kerül, netalán úgy viselkednek vele, mintha ott lenne és dolgozna - azzal a kis mellékzöngével, hogy nincs is semmi baja, mert ugye ha lenne, akkor lásd fentebb.Szóval a jó szándék sosem szül jószándékot, mitöbb igazán rusnya gondolatok édes jó anyukája lehet.

Üvegben

Egy uborkásüvegben ülök - legalább is érzésre mindenképp. A nátha teljesen megbénítja az agyműködésemet, a tevékenységeim nagy része csak a létfunkciók fenntartására illetve a légjáratok tisztán tartására korlátozódnak. Lehet, hogy holnapra kiveszek egy nap betegszabit. Így nem élet az élet..

Gyógyszerek haszna

Néha az az érzésem, hogy a gyógyszerek egy része csak azért készült, hogy saját létezését megfelelő érvekkel alátámassza és a szükségességét igazolja. Azt hiszem megfáztam. Fáj a fejem, a torkom és folyik az orrom. Ám de igazán betegnek csak azóta érzem magam, mióta beszedtem a megfázás ellen hirdetett népszerű és állandóan reklámozott gyógyszert, amit úgy szoktak volt emlegetni, mint azt a szert, ami egy csapásra meg kellene, hogy szüntesse azokat a tüneteket, amik azóta erősödtek fel, hogy az első szemet bevettem. Azt hiszem most már valóban szükséges a további tabletták bevétele..

Énázom

Énázom. Mondhatnám úgy is, hogy az utóbbi időben rendszeresen teázom, de ez egyes szám második személyben lenne így csak azt állítom, hogy rendszeresen fogyasztom ezt a kellemesen frissítő italt. Általában a betegségeim környékén kerül újra hangsúlyba, amikor mást nem ihatom vagy ehetek, és utána sokáig megmarad. Régebben a teázás egyértelműen azt jelezte, hogy valaki a családban beteg, amikor egyszer az öcsém hazajött, és kérdezte anyámat, hogy mit csinál és anyám válasza a teafőzés volt, rögtön feltette a kérdést: Miért, ki beteg? Igaz, akkor még nem volt annyira kifinomult választéka a jobbnál jobb gyümölcsteáknak, amikkel mostanság az időmet múlatom és a hangulatomat javítom az elmaradhatatlan kávé kiegészítéseképp.Leginkább a Teekanne termékeit szeretem - magyarság ide, vagy oda (Már amennyiben a Pickwick-et hazai termelőnek tekintjük) egész egyszerűen jobb mint bármi más, igaz kicsit drágább. Idebenn leginkább a feketeribizli citrommal vagy a narancstea fogy a legjobban ezekből napi több csészével elfogy. Szeretem azokat a teákat amik magukban is kellően savanyúak ahhoz, hogy csak cukor kelljen bele..

Betegnek lenni

Betegnek lenni nem kellemes állapot. Amúgy fel sem tűnik, hogy a szervezetünk egyensúlya milyen törékeny, amikor teszi a dolgát fel sem tűnik, hogy mennyi minden elromolhat benne és ha ezt meg is teszi, akkor hosszan tartó, felettébb kényelmetlen állapot következhet be. Hétvégén nekem is sikerült erre rájönnöm, bár kívülálló számára lehet, hogy rövidnek tűnik, de minden egyes ebben az állapotban töltött percet nagyon hosszúnak éreztem, megspékelve az erőtlenség és magatehetetlenség eléggé nyomasztó érzésével. A az eset tanulsága: sose legyetek betegek! Egy csomó kellemetlenségtől megkímélhetitek magatokat..