Annak idején minden magát mentálisan egészségesnek valló katonaköteles korú fiatalember, azon agyalt, hogy hogyan tudhatná megúszni a sorkatonai szolgálatot. Ez némelyeknek sikerült, némelyeknek nem. Szerencsére engem nem vittek el, életem egyik legszebb mondata az volt ami a sorozóbizottság szájából elhangzott: - Az ön szolgálatára a Magyar Néphadsereg nem tart igényt! Máig fülembe csengenek ezek a szavak, amik akkor azt jelentették, hogy nem fogok rászokni a dohányzásra és a masszív ivásra és a semmittevés sem fog megölni rövid úton, az egy hónapos intenzív kiképzés után. Cserébe viszont nem ismertem meg a fél országot avégből, hogy véletlenül sem a lakóhelyem közelébe vittek volna el és nem kellett a katonai rendészek elől bujkálnom sem. Szóval ez az egész processzus kimaradt az életemből és nem bántam meg. Erre hova akart a gyerekem menni a nyáron? Hát persze, hogy katonai táborba! Amit sikerült az apjának megúsznia, azért most fizetünk (mint a katonatiszt!), hogy az utód csinálhassa mindazt. Erdőben laknak katonai sátorban és büszkén masíroznak fel és alá, mert az jó! Furcsa fintora ez az időnek..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése