Nagyapa

A nagyapa jó dolog, bár nem mindenkinek adatik meg, hogy kellemes emlékei legyenek a nagyszülőkkel kapcsolatban. Van aki korán elveszti őket, van aki nem is ismeri, vagy épp tudomást sem akarnak venni gyermeki mivoltáról. Nekem viszonylag szerencsém volt ebből a szempontból, mert bár az egyik nagyapám viszonylag korán meghalt (Nem sok emlékem maradt róla - hacsak az nem, hogy nagyokat tüsszentett, és kedves ember volt) a másik legalább törődött velünk. Sok szünidőt töltöttünk a nagyszülői házban, szinte egész nyarakat, és ő mindig kitalált valamit. Hol az erdőt jártuk, hol leveleket préseltünk, vagy éppen bogarakat, gombát szedtünk a Duna ártéri erdejében, vagy éppen kishajót építettünk közösen. Épp csak németül nem sikerült megtanítania minket - nem jöhet össze minden mindenkinek. Ezek az emlékek megmaradnak bennem örökre, amikor a nagyapámra gondolok, és ettől az emlékektől fosztja meg magát az apám, amikor nagyapa helyett apaszerepet játszik és az új asszony a háttérből gondoskodik arról, hogy még a gondolat se merülhessen fel apámban, hogy valamit elhanyagolt. Ezek az emlékek pótolhatatlanok, és később sem lehet ezt a hiányt meg nem történtté tenni, nem lehet készpénzen megvenni és odaadni valakinek. Sajnálom, hogy a gyerekem sosem ismerheti meg ezt a sok jót, emiatt nagy keserűség van bennem. Hülye világ ez..