Egy hideg tavaszi vasárnap reggelen a határban sétáltunk a fiammal. A mező még csendes volt, a föld épp a tél utolsó lehelletét próbálta lerázni magáról, de a vetés már vígan zöldellt hírül adva, hogy az élet már pezseg a föld alatt, és nemsokára itt a tavasz. Nem voltunk egyedül. A földeket más is szemlélte, örömmel fedeztem fel a jó földszomszédot aki a gazda öreg szemével a jószágot hízlalta. Kisunokája is elkísérte őt, együtt járták be az öreg király birodalmát. Örömmel üdvözöltük egymást, egy egész tél telt el azóta, hogy láttuk egymást. A gyereket kérdeztem: - Tudod-e mit vetett az öregapád ebbe a földbe, kisfiam? - mutattam a bujkáló sarjúra. Hát pejsze - válaszolta kacagva. - Kirityálét!
Ui: Nem gondoltam volna, hogy indulok a versenyen, de eszembe jutott erre a szóra valami ismerős szó, ami hátha nem volt még. Kirityálé - Lehet egy kedves gyermeki száj által számára érthetővé tett, amúgy furcsa és ismeretlen növény neve. "A tritikálé a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes takarmány. Neve a búza (triticum) és a rozs (secale) latin nevének kombinációjából ered. Eredetileg a 19. század vége felé kezdték el Svédországban és Skóciában termeszteni a búzához hasonló minőségű azonban hidegtűrő növényt. 2004-ben 13,7 millió tonna tritikálé termett a világon. (Forrás: FAO, Wikipédia)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése